Fertőzött, nem megfeleő minőségű
Jobbik: nevetséges a hipermarketeket sújtó büntetések összege
Nevetségesek azok a büntetési tételek, amelyek esetlegesen a hipermarketeket sújtják, ha fertőzött, vagy nem megfelelő minőségű árut forgalmaznak - mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője vasárnap sajtótájékoztatón a fővárosban.
2010.12.19 16:10MTIA képviselő szerint jó példa erre az egyik legnagyobb hipermarketlánc, amely a napokban kapott egy pár százezres büntetést, mert több száz kilónyi bélsárral fertőzött csirkehúst hozott forgalomba.
A büntetési tételek még nevetségesebbnek tűnnek azzal összehasonlítva, hogy egyetlen nagyáruház óránként 3 és 9 millió forint közötti bevételt ér el - fűzte hozzá.
A Jobbik élelmiszer-kommandója egyébként azt tapasztalta ellenőrzései során, hogy az említett áruházak nem tartják be a 80-20 százalékos, a magyar és a külföldi áruk arányára vonatkozó, előírást sem - tette hozzá.
A párt ezért javasolta, hogy a vasárnap legyen szabadnap, illetve csak azok a boltok tarthassanak nyitva a hét utolsó napján, amelyek 172 négyzetméternél kisebbek és csak két alkalmazottjuk van.
Ezzel korlátoznák a multik terjeszkedését, illetve segítenék kisforgalmazókat - mondta a képviselő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


