A kokárdáért cserébe sárga csillagot kaptak
Képek: Az 1848-1849-es szabadságharc zsidó hőseire emlékeztek
Koszorúzást és katonai tiszteletadás melletti megemlékezést tartottak az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc zsidó hőseit méltatva Budapesten a Dohány utcai zsinagóga előtt vasárnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság szervezésében. Az ünnepség után történészkonferenciát tartottak.
Az 1848-1849-es szabadságharc zsidó hőseire emlékeztek 
Az ünnepségen Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke elmondta, hogy 1848-ban a forradalom eszméi futótűzként terjedtek az országban, ami mellé odaálltak a zsidók is, mert "úgy érezték, az egyenlőség eszméje rájuk is vonatkozik", és itt a környező országokhoz képest több szabadságot kaptak. Az elnök kiemelte: annak ellenére, hogy a forradalom vívmányait összefoglaló áprilisi törvények nem valósították meg a zsidóság emancipációját, tömegesen jelentkeztek a nemzetőrségbe, mert "nem csak otthonuknak, hanem hazájuknak is tekintették ezt a földet".
Ennek eredményeként megvalósult a magyar társadalommal való történelmi összeolvadásuk, ami a második világháborúig megmaradt - közölte. Kirschner Péter, a Mazsike elnöke megjegyezte: a magyar zsidóság a szabadságért és a függetlenségért harcolt, áldozataiért pedig hazát kapott cserébe, ám "ez nem tartott sokáig", mert ahogy fogalmazott: "a kokárdáért cserébe sárga csillagot kaptak". Róbert Péter, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem tanára, a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság tagja arra emlékeztetett, hogy a zsidóknak a forradalom idején nem volt állampolgári joguk, ugyanakkor legalább 10-12 ezren, más becslések szerint pedig 20 ezren harcoltak a magyar honvédségben.
Ez azt jelenti, hogy számarányukat jóval meghaladó arányban harcoltak a magyar szabadságért. A hadsereg lovakkal való ellátása, orvosi gondozása is javarészt zsidókhoz köthető, mint ahogy a hírszerzésben is jelentős szerepet játszottak, mert kereskedőként sok helyen megfordultak, és az áruk mellett az információkat is szállították - folytatta.
Az emlékünnepség után a Bálint Zsidó Közösségi Házban tartott konferencián Schweitzer Gábor történész az 1848-1849-es napló és memoárirodalmat elemezve kiemelte, hogy katonatisztek, polgárok és rabbik egyaránt írtak visszaemlékezéseket az eseményekről. Így a március 15-ei forradalom, a nemzetőrség és a csaták zsidó vonatkozásai, valamint az 1849. július 28-án hozott zsidó emancipációs törvény is visszhangot keltett a korabeli naplóírók körében.
Elmondta, hogy az egyik emlékező írás szerint a zsidók ugyanúgy ragaszkodtak a kokárdához, mint magyar honfitársaik, más forrás pedig arra utalt, hogy eleinte elutasították a zsidók nemzetőrségbe való jelentkezését, majd a harci események bekövetkeztével tömegesen vették fel őket a hadseregbe. A pákozdi csatában már több században is szolgátak zsidók. Szólt arról, hogy a naplóírók a zsidó pogromokról is beszámoltak, így szóba kerültek egyebek mellett a székesfehérvári, a pozsonyi és az érsekújvári atrocitások.
Osztrovszki József szegedi tiszt feljegyzését is ismertette, amely szerint egy 18 éves zsidó fiú "oroszlánként harcolt, és (...) fegyverrel kezében lehelte ki nemes lelkét". A konferencián Szarka Lajos hévízi múzeumigazgató a Zala megyei zsidók reformkori és forradalmi szerepéről tartott előadást. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy ez a megye hagyományosan a szabadelvű politikai meggyőződéséről volt ismert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


