Három év után újraszámolják
Legalább 30 ezren fagyoskodnak hajlék nélkül Magyarországon
Három év után rövidesen ismét felmérik, hányan élhetnek fedél nélkül Magyarországon - közölte a februárra tervezett programot koordináló Menhely Alapítvány sajtóreferense, Gurály Zoltán vasárnap az MTI-vel.
2007.12.23 16:05MTIHárom év után rövidesen ismét felmérik, hányan élhetnek fedél nélkül Magyarországon - közölte a februárra tervezett programot koordináló Menhely Alapítvány sajtóreferense, Gurály Zoltán vasárnap az MTI-vel. Elmondta azt is, hogy a téli időszakban naponta mintegy félszáz szociális munkás segíti a fagyos hidegben utcán élő hajléktalanokat. A legutóbbi, 2005 telén készített felmérés alapján legalább háromezerre becsülték a budapesti utcákon, közterületeken, parkokban vagy kapualjakban élők számát. A fővárosi szállókon további ötezer hajléktalan élt - mondta Gurály Zoltán. A szakemberek jelenleg 25-30 ezerre becsülik országos szinten a fedél nélkül élők számát. A fővárosban 5 ezerre, vidéken összesen 6-7 ezerre tehető az ágyak száma a szállókon, ám sok hajléktalan nem akarja igénybe venni ezeket a menhelyeket. Őket a fővárosban utcai szociális munkások keresik fel rendszeresen, hogy szükség esetén segítséget nyújtsanak, vagy ha kell, esetleg mentőt hívjanak. Az 1989-ben alakult, a közterületeken fedél nélkül élőket felkaroló civil szervezet munkatársa elmondta, a 338-4186-os számú, a nap 24 órájában hívható telefonos diszpécserszolgálaton bárki bejelentést tehet, ha az utcán segítségre szoruló embert lát. A hajléktalan emberhez ilyenkor egy úgynevezett kríziskocsit, vagy szociális munkásokat küldenek. Az eszméletlen, összefagyott, kihűlt, magatehetetlen hajléktalanhoz azonban már a mentőket kell riasztani - fűzte hozzá. Gurály Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a kihűlés előtt a hajléktalanok gyakran zavart tudatállapotúnak, mozgásukban tétovának tűnnek, és emiatt sokan ittasnak vélik őket, ezért nem hívnak hozzájuk segítséget.
Mint elmondta, gyakorlatilag mindig van szabad hely azok számára, akik a hideg elől menedéket keresnek, így például a VIII. kerületi Dankó utcában működő "fűtött utca" a nap 24 órájában fogadja a rászorulókat. Férőhely-hiány miatt senki nem maradhat kint az utcán, aki meleg hajlékot keres - közölte a szakember. Kitért arra is, hogy a főváros környéki erdőkben, sátrakban, viskókban is nagyon sokan laknak. Mint mondta, ezek az emberek, lehetőségeikhez képest viszonylagos biztonságban vannak, mivel általában csoportokban élnek együtt. A tapasztalatok alapján úgy látják, hogy a fedél nélkül élők többsége tudja hová fordulhat ételért, szállásért vagy ügyeinek intézéséhez segítségért. Aki esetleg mégsem tudja, hogy az ünnepek között hol kaphat meleg ételt vagy hideg élelmiszer-csomagot, annak a diszpécser-számon bármikor el tudják mondani az "ünnepi menetrendet" - mondta Gurály Zoltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


