Az ittasok száma is csökkent

Már kevesebben vezetnek drogosan Amerikában

Az utóbbi években visszaesett az ittas és tudatmódosító szerek hatása alatti vezetések száma az Egyesült Államokban - derült ki egy friss jelentésből, amely az amerikaiak 2006 és 2009 közötti vezetési szokásait elemezte.

2010.12.10 10:05MTI

A felmérésben több mint 30 millió amerikai ismerte el, hogy néha ittasan ült be a volán mögé a megelőző tizenkét hónapban, és tíz millióan bevallották, hogy akadt olyan alkalom, amikor tudatmódosító szerek hatása alatt vezettek.

Annak ellenére, hogy ezek az adatok rendkívül magasak, mégis azt mutatják, hogy csökkent az utakon az alkoholos vagy drogos befolyásoltság alatt vezetők száma - közölte a tudatmódosító szerekkel való visszaéléssel és metálhigiéniai szolgáltatásokkal foglalkozó amerikai ügynökség (SAMHSA), amely csütörtökön hozta nyilvánosságra legújabb jelentését. A tanulmány készítése során a kutatók arról kérdezték az embereket, hogy vezettek-e alkoholtól vagy tiltott szerektől bódult állapotban a megelőző egy év során. A 2006 és 2009 között gyűjtött adatok alapján az ittas vezetések átlagos évi aránya 13,2 százalékra esett vissza a 2002 és 2005 közötti 14,6 százalékról. A kábítószeres befolyásoltság alatti vezetések száma pedig a 2006-2009-es periódusban 4,3 százalékra apadt a korábbi 4,8 százalékról - ismertették a statisztikákat a szakemberek.

A jelentés szerint a 16 és 25 év közötti fiatalok nagyobb valószínűséggel ismerték be az ittas vagy kábítószeres állapotban való vezetést, mint az idősebbek. A fiatalabb korosztálynak nagyjából a 20 százaléka vallotta be, hogy néhány alkalommal részegen vezetett, míg a 26 vagy annál idősebbeknek csupán a 12 százaléka mondta azt, hogy megesett, ittasan ült a kormánynál a megelőző egy évben.

A fiatalok 11,4 százaléka, az idősebbeknek a 2,8 százaléka közölte, hogy volt alkalom, amikor ugyanezt kábítószeres állapotban tette.

"Az utóbbi években az ország egészét tekintve megfigyelhető volt a visszaesés az ittas és kábítószeres befolyásoltság alatti vezetések számában, ennek ellenére a jelenség továbbra is komoly problémát jelent az Egyesült Államokban - figyelmeztet a tanulmány - A csökkent képességgel történő vezetés gyakorisága, különösen a 16 és 25 évesek körében, azt jelzi, hogy további megelőző erőfeszítésekre van szükség".

A jelentés szerint a megfelelő médiakampány, a szeszes italok felelősségteljes árusítása, józanságvizsgáló ellenőrző pontok létesítése, szigorú közlekedési bírságok és szabálysértési eljárások egyaránt hozzájárulhatnának az ilyen típusú balesetek további visszaszorításához.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.