"A gazdák megkapják a pénzüket"
Illés Zoltán: több mint 280 ezer hektár van víz alatt
Országszerte több mint 280 ezer hektárnyi földet árasztott el a belvíz, nagyobb része, 160 ezer hektár mezőgazdasági terület - közölte Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.
2010.12.07 17:36MTIálatok 6,4 milliárd forintra rúgtak - mondta az államtitkár a sajtótájékoztatón. Illés Zoltán közlése szerint a védekezés során naponta 28 millió köbméter vizet emelnek át a szivattyú állomások. A védekezésben 932 ember vesz részt.
Az országban jelenleg tizenhárom olyan település van, ahol a belvíz miatt az önkormányzat döntése értelmében "élet- és vagyonvédelem szükségeltetik".
A leginkább érintett területen, a Kettős-Körös vidékén megnyitják a Dögös-Kákafoki víztározót, amely 2-3 millió köbméter víz befogadására alkalmas.
Illés Zoltán elmondta, az előrejelzések szerint az évszakhoz képest az átlagosnál nagyobb csapadékmennyiségre kell számítani az elkövetkező időszakban, így a belvízzel borított területek nagysága várhatóan növekedni fog.
Az államtitkár beszélt arról, hogy a legmélyebben fekvő területeken biztosan fennmarad a belvízi probléma, ezért a művelési ágból való kivonás, vagy a más művelési ágba való átsorolás fontos feladat lenne. "Úgy, hogy a gazdák, a területek tulajdonosai megkapják a pénzüket még akkor is, ha azon a területen belvíz áll" - tette hozzá.
Illés Zoltán kitért arra is: az előző kormány idején "nagyon helytelen módon" az ár- és belvízi megelőzés, védekezés kérdésköre főként az önkormányzatok hatáskörébe került.
A kormány célja, hogy az elkövetkező időszakban ne csak segítséget nyújtsanak az önkormányzatoknak, hanem bizonyos feladatok átkerüljenek "az állami felelősségvállalás körébe" - jelentette ki az államtitkár.

Közlése szerint az ár- és belvízi problémák megoldására rendelkezésre állnak források a költségvetésben, az illetékes tárca költségvetésében, és várhatóan lesz pénz e célra a termékdíjból befojt összegekből, valamint az európai uniós programokból.
A kormány döntött arról, hogy a költségvetésében 5 milliárd forint áll majd rendelkezésre a vízi társulások ilyen jellegű vízkormányzási feladatainak elvégzésére - tette hozzá Illés Zoltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


