Bíráltak - megkapják
Kopits: ha nem tetszik a hír, lelövik a hírmondót
Bírálja a Költségvetési Tanács elnöke azt a módosító javaslatot, amely megszüntetné a mostani testületet, és egy új tanácsot hozna létre. A kormányoldal elképzelése szerint az új testület csak a már elfogadott költségvetésről mondhatna véleményt, ez alapján dönthetne az államfő annak aláírásáról.
2010.12.02 14:20MR1- KossuthA kormány által beadott módosító indítvány indoklása szerint sokba kerül a Költségvetési Tanács mostani apparátusának fenntartása, valamint több állami és közpénzből fenntartott intézmény, mint az Állami Számvevőszék és a jegybank is hasonló feladatokat lát el.
A javaslat lényegében megszüntetné a mostani tanácsot, és más tagokkal egy újat hozna létre.
Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke csalódottságának adott hangot, mert nemrégiben még arról volt szó, hogy minden változatlan marad.
„November 12-én, alig két héttel ezelőtt a kormány és a miniszterelnök szóvivője egyértelműen azt mondta, hogy nem készül a Költségvetési Tanácsot érintő jogszabály, nincs napirenden, hogy a tanáccsal bármi történjen” – emlékeztetett.
Kopits György úgy látja, hogy az ÁSZ-szal és jegybankkal eddig sem volt átfedés a munkában.
Szerinte a támadások akkor kezdődtek a testület ellen, amikor a jövő évi költségvetési tervezetet bírálták.
Az egész ahhoz hasonlít, mint amikor lelövik a hírmondót, ha nem tetszik a hír. De a hír még sajnos mindig ott van – fogalmazott.
Elmondta még: meggyőződése, hogy a független Költségvetési Tanács megszüntetésének híre is belejátszik abba, hogy az utóbbi tíz napban a 10 éves magyar államkötvények hozama emelkedett, vagyis a befektetők magasabb hozamot várnak már tőlünk.
Kopits szerint ez az összeg, amit többletként kell a hozamokban kifizetni huszonötszöröse annak, amibe egyébként a Költségvetési Tanács működése került.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


