"Nem leszek gyanúsított"
Tanúként hallgatták meg Demszkyt
"Nem leszek gyanúsított" - jelentette ki a Népszava csütörtöki számában Demszky Gábor azután, hogy ismét a Főkert Zrt. ügyében hallgatták meg a BRFK nyomozói.
2010.12.02 08:22NépszavaA lap szerint a volt főpolgármester arra emlékeztetett, hogy ebben a témában volt már júliusban volt tanúmeghallgatása és ahhoz képest „semmilyen új elem nem volt.”
A nyomozás érdekeire tekintettel ennél többet nem mondott a Népszavának. A lapban természetesnek nevezte azt, hogy az önkormányzati tulajdonú cégeknél zajló nyomozásokban tanúként a jövőben is meghallgathatják mint volt főpolgármestert.
„Együttműködöm ezeknek az ügyeknek a feltárásában, de kizártnak tartom, hogy bármelyik ügyben is gyanúsított legyek”, és megjegyezte, hogy erre a lehetőségre tegnapi meghallgatásán sem utalt jel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


