A Nemzeti elé mentek - nem bele
Árpádsávos zászlót óhajt a Nemzeti Színházra a Jobbik
Mintegy ötvenen követelték Alföldi Róbert menesztését a Nemzeti Színház éléről a Jobbik szerda esti demonstrációján a teátrum épülete előtt.
2010.12.01 20:25MTILenhardt Balázs országgyűlési képviselő betegnek és perverznek nevezte a színigazgatót; véleménye szerint Alföldi "nyíltan propagálja a homoszexualitást, az aberrációt". Elmondta, a Jobbik nem nyugszik, amíg a Nemzeti Színház épületének tetején nem árpádsávos zászló lobog.
Pörzse Sándor országgyűlési képviselő arról beszélt: a kormányváltás nem hozott változást a kultúrairányításban, ahol meggyőződése szerint változatlanul az SZDSZ szellemisége a meghatározó.
Kitért arra is: nem maradhat a Nemzeti Színház főigazgatója, aki nem érti, hogy miért nem ünnepelhetik a román nemzeti ünnepet a színház épületében.

Novák Előd, a Jobbik alelnöke beszédében a deviancia templomának nevezte a Nemzeti Színházat. Pörzse Sándorhoz hasonlóan kifogásolta, hogy a főigazgató nem megy el a kulturális és sajtóbizottság ellenőrző albizottságának ülésére, ahol meghallgatták volna. Hozzátette: ebben a kormánypárti képviselők segédkeztek neki, mivel előzőleg ugyancsak jelezték, hogy nem vesznek részt az ülésen.
A többi felszólalóhoz hasonlóan követelte Alföldi Róbert menesztését, mégha azt - mint mondta - többen antiszemitizmusnak, homofóbiának értékelnék is.

Az egyórás demonstráció résztvevői a színigazgató nevének elhangzásakor minden esetben fütyülni kezdtek, majd azt skandálták: Alföldi, takarodj!
A Jobbik demonstrációjával közel egy időben többen a főigazgató mellett szimpátiatüntetést is tartottak az épület másik oldalánál.
A Jobbik azután hirdetett tüntetést, hogy a Magyar Hírlap megírta: a december elsejei román nemzeti ünnep alkalmából előző este rendezvényt tartanának a Nemzeti Színházban.
Alföldi Róbert még aznap bejelentette: visszavonja a teátrum bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást a Budapesti Román Kulturális Intézettel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06