Kicsiknek és nagyoknak is
Megnyílt az adventi Szeretet Posta Nagykarácsonyban
Megnyílt vasárnap a Fejér megyei Nagykarácsonyban az adventi Szeretet Posta, a rendezvényen ott volt a falu nevezetes lakója, a magyar Mikulás is.
2010.11.28 17:00MTI/fotó:MTIA Szeretet Postán advent idején minden héten más-más ünnepi bélyegzővel látják el a "Karácsonyi posta" feliratú leveleket és képeslapokat. Az ünnepi díszítésű postaépület előtti téren - ahol az idén először adventi vásár is várja a vendégeket - kórusmuzsika fogadta a megnyitóra érkezőket, majd a szépszámú gyereksereg üdvrivalgásától kísérve, tömött puttonnyal a vállán, megérkezett a Mikulás is.
Az ajándékosztásra azonban kicsit várnia kellett az aprónépnek, előbb ugyanis L. Simon László, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a teret zsúfolásig megtöltő közönséget, majd Schmidt Pál, a Magyar Posta vezérigazgatója jelképesen megnyitotta a Szeretet Postát, és arra biztatta a jelenlevőket, hogy kézzel írott üdvözlettel szerezzenek örömet szeretteiknek.
Miután elhangzottak a köszöntők és a falu közös adventi koszorúján meggyújtották az első gyertyát, a Mikulás szaloncukorral ajándékozta meg a gyerekeket, a nagykarácsonyi Vörösmarty Általános Iskola tanulói pedig betlehemes játékot mutattak be.
A Szeretet Posta ünnepi bélyegzése igen népszerű: tavaly több mint 120 ezer "Karácsonyi posta" felirattal ellátott küldeményt továbbították a szeretetpostások - Czinkócziné Farkas Judit postavezető és csapata -, valamint a munkájukat advent idején segítő, más postáról érkezett munkatársak.
A posta ilyenkor valóságos ajándékbolttá alakul át, a Nagykarácsonyba látogatók a képeslapok, ünnepi bélyegek mellett játékokat, díszeket, könyveket vásárolhatnak. Kellenek is az ajándékok, mert nincs hiány látogatókban: minden évben tizenkét-tizenötezer gyerek érkezik a Mikuláshoz, aki rezidenciáján fogadja őket, beszélget velük, mesét mond, és ajándékkal szerez örömet nekik.
A Mikulásház már kicsi a látogatók megnőtt számához, ezért kihasználva a község nevében rejlő lehetőséget, az önkormányzat, valamint a programokat szervező társaság és alapítvány egy Mikulás birodalom kialakítását tervezi.

A beruházást három ütemben szeretnék megvalósítani - mondta Scheier Zsolt polgármester az MTI-nek. Először az új Mikulásházat és a hozzávezető Jóság kapuját, azaz a bejárati épületet, valamint egy közösségi diákszállást építenek fel.
A beruházáshoz szükséges pénz nagy részét pályázat útján szeretnék előteremteni. Az első ütemre már benyújtották az engedélyezési terveket, a kivitelezést pedig "minél előbb" szeretnék megkezdeni.
A nagykarácsonyiak minden évben lelkesen készülnek a község nevezetes lakójához érkezők fogadására. A falu szélén szénából készített Mikulás köszönti a látogatókat, az utcákon pedig festett fenyőfákon, hóembereken olvasható a november eleje óta tartó Mikulás fesztivál programja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


