Mesterházy az alkotmányt és a demokráciát félti?

Kósa Lajos: az emberek döntő többsége támogatja az Orbán-kormányt

Az emberek döntő többsége támogatja az Orbán-kormány intézkedéseit - reagált Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke az MSZP szombati budapesti nagygyűlésén elhangzottakra.

2010.11.27 19:10MTI

A kormánypárti politikus emlékeztetett rá: az Orbán-kormány a bankoktól, az energiaszektor szereplőitől, a multinacionális kereskedelmi láncoktól kért szolidaritást, hogy orvosolni lehessen az ország csődhelyzetét, amelyet a szocialisták "katasztrófapolitikája" idézett elő.

Kósa Lajos sajátos helyzetnek nevezte, hogy az alkotmányt és a demokráciát most félti Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és nem akkor féltette, amikor "ártatlan járókelőket vert véresre, maradandó sérüléseket okozva a rendőrség Gyurcsány Ferenc (akkori miniszterelnök) és a szocialisták parancsára 2006-ban". "Nagyon a feje tetején állnak a szocialisták, ebből még komoly bajuk is lehet, mert nem érzékelik azt - ami egyébként az adatokból nyilvánvaló -, hogy az emberek döntő többsége a polgári kormány, az Orbán-kormány intézkedéseivel egyetért, azt támogatja" - mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke.

Kósa Lajos szerint a nyugdíjvédelmi intézkedéseket azért kellett meghozni, mert "a szocialisták által beüzemelt, kényszerből működtetett nyugdíjpénztárak veszélyeztették az állami nyugdíj kifizetését". Arról nem beszélve - tette hozzá -, hogy arra kényszerítették az államot, óriási pénzekkel pótolja a hiányzó nyugdíjjárulékot azért, hogy nyugdíjat lehessen fizetni. Úgy fogalmazott: "Mi megvédjük a nyugdíjakat, ráadásul azt mondjuk a nyugdíjpénztári tagoknak, hogy ha akarnak, átléphetnek az állami alapba, de maradhatnak a magánalapban is".

Erre mondják a szocialisták, hogy elvesszük az emberek választási lehetőségét, miközben az, hogy "ők mindenkit belekényszerítettek, (...) nagyon demokratikus volt" - fejtegette a fideszes politikus. Azzal kapcsolatban, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke utcai demonstrációkat helyezett kilátásba, Kósa Lajos megjegyezte: Magyarországon mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy utcai demonstráción nyilvánítson véleményt békés, rendezett körülmények között.

Minden törvényes eszköz igénybevételéhez megvan a joguk, bár korábban bennünket vádoltak azzal, hogy utcára visszük a politikát, és ezt főbenjáró bűnnek gondolták - jegyezte meg Kósa Lajos, hozzátéve, ezek szerint ha a Fidesz csinálja, főbenjáró bűn, ha a szocialisták, ez a legtermészetesebb útja a demokráciának.

A fideszes politikus meggyőződésének adott hangot, hogy mindenkinek megvan a joga utcai demonstrációkon valami mellett letenni a voksot, vagy valami ellen tiltakozni, de tegye azt békés, rendezett körülmények között. "Mi ezt tudomásul fogjuk venni, más kérdés, van-e értelme" - mondta. Az viszont nem fordulhat elő, amit "annak idején ők csináltak", hogy a békés demonstrálókat a rendőrség szétverte. "Ez a mi esetünkben nem fordulhat elő, mert mi tényleg komolyan vesszük a demokráciát és az alkotmányosságot" - jelentette ki Kósa Lajos.

Mesterházy Attila: Magyarország felvette a kesztyűt

A Magyar Szocialista Párt ma a Papp László Sportarénában egy telt házas nagygyűlésen világossá tette, hogy vezető ereje annak az egyre szélesebb társadalmi szövetségnek, amely a Fidesz kétharmados hatalmát ellensúlyozni képes, egyúttal megtette az első lépést az országot sújtó demokratúra ellen. A helyszínen tartózkodó több mint tízezer ember közösen mondott nemet a Fidesz elnyomó és kizsákmányoló politikájára, ugyanakkor világossá tette: Magyarország többé nem tűri szó nélkül Orbán Viktor arrogáns országrombolását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.