Új jogszabályok a láthatáron
Répássy új Btk.-t ígér 2013-ra
A 2011-es őszi parlamenti ülésszakra új büntető törvénykönyvet (Btk.) és új büntetőeljárási törvényt (be.) nyújt be a szaktárca - közölte Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár kedden az Ügyészek Országos Egyesülete fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen.
2010.11.23 19:01MTIA rendezvényen - amelyet a Kriminalexpo keretében szerveztek - az államtitkár a majdani új jogszabályok bevezetése mellett felsorolta azt is, hogy rövidtávon milyen jogi változtatásokat kezdeményeztek, illetve kezdeményeznek a bírósági eljárások, különösen a büntető eljárások gyorsítása érdekében, amely - mint fogalmazott - egyértelmű társadalmi elvárás.
Szólt arról is, hogy bár kormánydöntés még nincs, de felmerült egyfajta "katasztrófa-alap" létrehozása a nagy és bonyolult ügyekkel összefüggésben a bíróságok, illetve az ügyészség részére. Ennek összegét a bíróságok esetében 3-4 milliárd forintban jelölte meg és szerinte az ügyészségnek is hasonló összeg juthatna erre a célra.
"Itt kizárólag szakmai szempontok alapján, politikailag semlegesen jól megbecsülhető azoknak az ügyeknek a köre, amelyek a vádlottak nagy száma miatt, vagy az ügyek politikusai miatt pluszköltségvetési forrásokat igényelnek" - fogalmazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


