Elzárással is büntethető lehet
Répássy: nem mentség, ha a lopás "kisebb"
Hamarosan felülvizsgálhatja az Országgyűlés a szabálysértési törvényt, amelyet úgy módosítanának, hogy elzárással is büntethető legyen akár egy kis értékű lopás is - mondta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár csütörtökön az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
2010.06.25 09:01MTIAz államtitkár szerint a Fidesz "komplex" közbiztonsági csomagja többek között azt is tartalmazza, hogy ne csak pénzbírsággal lehessen sújtani a szabálysértéseket.
Mint elmondta: Pintér Sándor belügyminiszternek az az álláspontja, hogy sokkal nagyobb visszatartó erőt jelentene az elzárás - még akkor is, ha az csak rövidebb idejű, néhány hetes lenne. Répássy Róbert a belügyminiszterre hivatkozva azt mondta, hogy elsősorban vidéken keserítik meg az emberek mindennapjait a kis értékű lopások, terménylopások, ahol a pénzbírságnak semmilyen visszatartó ereje nincsen, "ezért mondja a belügyminiszter - joggal -, hogy célszerűbb lenne, ha gyakrabban alkalmaznák az elzárás büntetését". Pintér Sándor múlt pénteken a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta, hogy az úgynevezett kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekmények elkövetőivel szemben tervezik bevezetni az elzárást "mint régi-új büntetési formát".
Mint mondta, terveik szerint a bíró legfeljebb 90 napos elzárással büntethetné az efféle cselekményeket.
"Tarthatatlan és enyhén szólva nevetséges is pénzbüntetésre ítélni valakit, akiről egyébként tudható, hogy segélyből és kisebb lopásokból él. Ő nem fogja befizetni a bírságot, vagy ha mégis, elmegy lopni, csak azért, hogy befizethesse" - tette hozzá a Népszabadságnak adott korábbi interjújában a miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06