A Fideszt ekézik a szocik
MSZP: a kormány kapkod, össze-vissza cselekszik
Az MSZP szerint a kormány kapkod, össze-vissza, koncepciótlanul cselekszik, nem tudja mit akar igazából.
2010.11.22 16:03MTITörök Zsolt, az MSZP szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: a kormányszóvivői tájékoztatók inkább szórakoztatóak, mint tájékoztató jellegűek, mert azokon nem adnak választ az embereket foglalkoztató kérdésekre.
Példaként említette, hogy miután a kormány nyáron több százezer devizahiteles családot hozott nehéz helyzetbe felelőtlen kijelentéseivel, még most sem tudja megmondani, hogy mikor áll fel a nemzeti eszközkezelő társaság. Ide sorolta azt is: ellentmondásosak volt a nyilatkoztok arról, hogy a nők 40 év szolgálati idő vagy ugyanennyi munkaviszony után mehetnek-e el nyugdíjba.
Mint mondta, a kormányszóvivő hol az egyiket, hol a másikat erősítette meg vagy cáfolta.
Hozzátette: a gázáremelésnél is ugyanez a helyzet, mert a kormány egyik tagja bejelentette, hogy a lakosság egy jelentős részét ez nem érinti, de mára már világossá vált, hogy az ország kétharmada tíz százalékkal többet fizet jövőre.
Török Zsolt kiemelte: arra sincs válasz, hogy a kormány mikor és miként adja vissza az einstandolt magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat. A szóvivő leszögezte: a kormány kapkodására világos válsz kell adni, ezért is tart tiltakozó nagygyűlést november 27-én az MSZP.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


