Keresztelő, halott gyerek
Jobbik: Alföldi "kuplerájjá züllesztette" a Nemzeti Színházat
A Jobbik változatlanul Alföldi Róbert azonnali menesztését várja a kormánytól. A párt véleménye szerint az igazgató "kuplerájjá züllesztette" a Nemzeti Színházat.
2010.11.18 12:51MTISzávay István csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Alföldi Róbert lehetővé tette, hogy a román nemzeti ünnep előestéjén a Nemzeti Színházban fogadást rendezzenek Erdély és a Román Királyság egyesülésére emlékezve.
December elseje a románság számára ünnep, Nagy-Románia létrejöttének évfordulója, a magyarságnak azonban nemzeti tragédia - mondta a jobbikos politikus.
Hozzátette: provokáció, hogy több millió magyar ember "idegen, sőt, ellenséges uralom alá helyezését" a magyar adófizetők pénzéből fenntartott közintézményben tervezik megünnepelni.
"Ez olyan, mintha egy anya keresztelőt szervezne a halott gyermekének" - fogalmazott. Kitért arra, hogy noha Alföldi szerdán visszavonta engedélyét, ezt szerinte nyilvánvalóan pozícióféltésből, nem meggyőződésből tette, ezért a Jobbik továbbra is a színigazgató azonnali menesztését követeli a kormánytól.

Szávay István élesen bírálta Alföldi Róbert elmúlt évekbeli tevékenységét. Egyebek mellett azt mondta: "kuplerájjá züllesztette" a Nemzeti Színházat, rendezései "köszönőviszonyban sincsenek a magyar kultúrával". Úgy vélekedett: Alföldi "az obszcenitást, a perverzitást, a pornográfiát emelte művészi szintre; a Nemzeti Színházba látogatók homoszexuális Jézussal (...), a színpadon kisgyermekeket megerőszakoló öreg emberekkel találkozhatnak".
A Jobbik álláspontja, hogy amíg a kultúrairányítás "Alföldi Róbert-féle ripacsok, nemzetellenes árulók kezében van", valamint amíg "egy belpesti önjelölt értelmiségi réteg megszállva tartja a magyar kultúrát", addig nem beszélhetünk Magyarországon forradalomról - hangoztatta Szávay István.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


