Nem lesz pénteken útlezárás
December elsejéig elhalasztották a demonstrációt a devecseriek
Hónap végéig elhalasztották a péntekre tervezett demonstrációt a devecseriek, erről a lakossági fórumon született megegyezés.
2010.11.17 21:13MTICsenki Géza, a demonstráció főszervezője a lakossági fórumon elmondta: ha konkrét ígéretet kapnak arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy héten belül eljön hozzájuk személyesen, akkor nem tartanak tüntetést. A látogatásról egy héten belül választ várnak.
Előrevetítette, ha nem lesz gyorsan változás, "nem tudják megállítani" az embereket.
Toldi Tamás polgármester fontosnak nevezte az eddigi tárgyalásokon elért eredményeket. Elmondta: azon, hogy a dolgok pozitív irányba haladjanak tovább, nem segít a tüntetés és az erőszak. "Ez a kárpótlás nem ugyanaz, mint az árvíz esetében, és a kormány jó szándéka érezhető" - tette hozzá.

A devecseri demonstráció megtartására benyújtott civil kérelmet a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az egész megye területén érvényben lévő veszélyhelyzet miatt elutasította, a kérelmezők más helyszínre újabb kérelmet nyújtottak be szerdán.
"Orbán Viktor miniszterelnök teljes kártérítést ígért nekünk, ezért fogunk tüntetni, és addig ott leszünk, amíg ide nem jön" - mondta Csenki Géza a lakossági fórumon szerdán este. Új helyszínként a 8-as főút útzár utáni szakaszát nevezte meg Bakonygyepesnél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06