A gyógyítók helyzete romlik
MSZP: nem teljesülnek a Fidesz egészségügyi ígéretei
Az MSZP szerint a jövő évi költségvetés tervezetének egészségügyi fejezetéből kiderül, hogy ezen területen sem teljesülnek a Fidesz korábbi ígéretei.
2010.11.16 12:32MTITukacs István szocialista országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: az egészségügyi hálózat fenntarthatatlan abból a pénzből, amennyit a kormány erre betervezett, hiszen a 2011-es költségvetésben reálértékben csökken a terület támogatása.
Úgy látja, a költségvetési javaslatból az is kiderül, hogy a gyógyítók helyzete romlik.
Egyrészt azért, mert fenyegetettek az elbocsátásokkal, másrészt mert semmilyen módon nem lesz jobb a jövedelmi helyzetük. Az ellenzéki képviselő véleménye szerint meg kell vizsgálni azt is, hogy a jövő évi büdzsé alapján jó irányba halad-e majd az egészségügy. Mint mondta, a költségvetésnek a járóbeteg szakellátást és az alapellátást kellene kiemelten támogatnia, mert ott jelentkeznek betegek, nem pedig a legdrágább területet, a kórházakat.
Tukacs István hozzátette: a büdzsé tervezete minden területen próbálja fenntartani a fenntarthatatlan állapotokat és nem dönt arról, megerősíti-e az alap- és a járóbeteg szakellátást.
Sajnálatosnak tartja, hogy - bár az Új Széchenyi-tervben ezt beharangozták - úgy tűnik, nincsenek az egészségügy fejlesztésére bevonható források, pályázati pénzek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


