Film, dráma
Nyílt levélben esdekel a filmes szakma Orbánnál
Nyílt levélben fordul Orbán Viktorhoz a szakma nevében a Magyar Filmművészek Szövetsége a filmfinanszírozás, illetve a magyar film jövője érdekében, azt szeretnék elérni, hogy a filmre szánt állami támogatás fő címzettje továbbra is a Magyar Mozgókép Közalapítvány legyen (MMK).
2010.11.16 07:08NépszavaEzt írja keddi számában a Népszava.
A szövetség kifogásolja, hogy a kormány teljesen átalakítaná a filmfinanszírozás rendszerét, ám erről a szakmával nem egyeztettek. Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy a jövő évi költségvetésben az MMK mellett az idei 5 milliárd forinttal szemben csak egy milliárd szerepel, míg a Nemzetgazdasági Minisztérium mellett 2 milliárd forint, a magyar film támogatása címszó alatt.
A szövetség nem könyöradományt kér, csak a kormány és a közalapítvány között létrejött, 2013-ig érvényes szerződés értelmében alapvető jogait szeretné érvényesíteni - idézi a lap Surányi András filmrendezőt.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


