Lassan fél éve, hogy börtönben ül
Újabb három hónapig előzetesben maradhat Hagyó Miklós
A Fővárosi Főügyészség indítványozta Hagyó Miklós előzetes letartóztatásának újabb három hónappal való meghosszabbítását - mondta el a Magyar Nemzetnek Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője.
2010.11.13 08:30Magyar Nemzet - Fotó: tv2 - csepel.info
Fotó: csepel.info
A lap emlékeztet, hogy a volt MSZP-s főpolgármester-helyettest bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával május 14-én vették őrizetbe, majd három nappal később letartóztatták, így jövő szerdán lesz fél éve, hogy börtönben ül.
A főügyészség álláspontja szerint egyrészt a bűncselekmények tárgyi súlya, a szökés és az elrejtőzés veszélye miatt indokolt fenntartani a letartóztatást, másrészt, mert fennáll a büntetőeljárás meghiúsításának, az összebeszélésnek és a tanúk befolyásolásának a veszélye - mutatott rá a szóvivő.
Fazekas Géza elmondta azt is, hogy az eddigi 18-ról 21-re bővült a gyanúsítottak köre, és az eddig eljárás alá vontak közül is többeket újabb bűncselekményekkel gyanúsítottak meg.
Az újabb terheltek azon cégek képviselői, amelyekkel a nyomozás eddigi adatai szerint felesleges szolgáltatásokra szerződött a BKV vezetése - írta a Magyar Nemzet.
A lapnak a szóvivő elmondta azt is: a BKV a napokban jelezte, hogy polgári jogi igénnyel kíván élni a büntetőeljárásban, aminek az a jelentősége, hogy így a nyomozó hatóság nagyobb vagyoni kört zárolhat.
A zárlat így olyan vagyoni elemekre is kiterjedhet, amelyek nem a gyanúsított nevén vannak, de visszavezethetők hozzájuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


