Hosszú távon gondolkodva
Orbán: új közteherviselési modellt kell kialakítani
A közteherviselés új modelljét kell létrehozni hosszabb távon, a válságadók kifutása után egy tartós, kiszámítható közteherviselésben való részvételben kell megállapodni a kereskedőkkel, valamint a távközlési- és energiavállalatokkal
2010.11.11 13:15MTIOrbán Viktor miniszterelnök mondta ezt csütörtökön a Parlamentben azon a sajtótájékoztatón, amelyen aláírták a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) a szakképzési feladatokról szóló megállapodást.
Orbán Viktor kiemelte: úgy gondolják, hogy valamikor 2012-re Európában is létrejön egy bankadórendszer, az Európai Unió is kialakítja ezzel kapcsolatos elképzeléseit, és ezután a pénzügyi szférával "meg tudunk állapodni arról, hogy hogyan lehet körülbelül a mostani terheknek a felével, harmadával - majd meglátjuk - egyenlő terhet jelentő új szabályozást kialakítani".
Hozzátette: erről a 2012-ben esedékes tárgyalásokon egyeztet a gazdasági kormányzat a pénzügyi szférával, ugyancsak 2012-ben kezdődhetnek a tárgyalások az új, arányos közteherviselési modellről is.
Az adórendszerről kifejtette, hogy az utóbbi években azt számos anomália jellemezte, és az ebből eredő problémákat 2010-ben gyorsan és rövidtávon csak különböző válságadókkal lehetett megoldani, amelyek azonban hosszabb távon nem jelentenek megoldást. Ehelyett egy új közteherviselési modellt kell kialakítani, s erre a kormány készen áll - mondta.
Orbán Viktor kiemelte: jelenleg a kormány legfontosabb feladata a magyar gazdaság talpraállítása, ez pedig csak új munkahelyek létrehozásával és a meglévőek megvédésével érhető el. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a következő időszakban a magyar gazdaságnak, politikának, és közéletnek szinte teljesen meg kell újulnia.
A gazdasági szereplők mindegyikének a maga területén kell átgondolnia a teendőit, a kormány szerepe, hogy az adórendszer átalakításával, a felesleges bürokrácia leépítésével, és egy vállalkozásbarát környezet megteremtésével ezt elősegítse - hangsúlyozta a miniszterelnök.
A kormány ezekkel a lépésekkel megteremti a gazdaság megújulásához szükséges feltételeket, azonban a valódi megújuláshoz elengedhetetlenek a vállalkozások ötletei, kitartó munkája - mondta a miniszterelnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


