Lázár remél...

AB-buli: Az elit értelmiségi vitától az anyázásig

A fideszes Lázár János azt reméli, hogy az Országgyűlés már szerdán dönthet az önálló indítványait érintően általa javasolt, bizottsági indítványként a Ház elé kerülő módosító indítványokról.

2010.11.08 16:57MTI

A politikus hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján hozzátette, reméli, legkorábban jövő kedden már végszavazást tarthatnak a 98 százalékos különadóra, az alkotmány módosítására és az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó indítványokról. Kijelentette, a "pofátlan végkielégítésekre" vonatkozó választási ígéretből nem lehet engedni.

Megjegyezte, hogy miután 2006-ban és 2010-ben is szabadságmegváltást kapott, ezért ő is érintett az ügyben, ugyanis ezek a pénzek is a 98 százalékos különadó alá esnek. Emlékeztetett arra, hogy négy pontban javasolta módosítani a különadóról szóló törvényt. Eszerint a nyugdíjba vonulókra az nem vonatkozna. Emellett az állami vezetők esetében továbbra is bruttó kétmillió forintos határt húznának meg, amibe beletartozna a szabadságmegváltás is. Egyébként 3,5 millió forint lenne a határ, de ebbe nem tartozna bele a szabadságmegváltás.

Hozzátette, hogy a javaslat a 2005. január 1.-jét követően megszerzett jövedelmekre vonatkozna és 2011 március végéig kellene befizetni a törvény által előírt összegeket. Kérdésre válaszolva azt mondta, még zajlanak a számítások, hogy mekkora bevételt eredményezne a 2005. január 1-jére vonatkozó módosítás, de véleménye szerint az "súlyos milliárdokra" rúgna.

Egyelőre nem tudta megmondani, hogy pontosan hány embert érint a változtatás, de szavai szerint a teljes politikai elitre vonatkozni fog. Hozzátette, arra is javaslatot tesz, hogy ennek a különadónak határozzák meg a kiszámítási alapját és az ötéves időtartam is belekerül az alaptörvénybe.

fotó: MTI

Az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó javaslatról azt mondta, hogy azt hatalmas vita kísérte, habár azt ő "sokkal inkább elit értelmiségi vitának" fogja fel, mint a társadalom széles közvéleményét megmozgatónak. Közölte, hogy mérlegelte a megfogalmazott érveket, ezért azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy ne kösse össze a népszavazással az Ab hatáskörének újragondolását vagy az alkotmány módosítását.

Hangsúlyozta, azt fogja javasolni, hogy bizonyos alapjogok, például az élethez való és az emberi méltósághoz való jogot, illetve a szólásszabadságot és a véleménynyilvánítást érintő költségvetési-, adó-, járulék-, vám- és illetéktörvények esetében mindenkinek legyen lehetősége arra, hogy kontrollt kérjen.

Arra a kérdésre, hogy így az Alkotmánybíróság dönthet-e a magán-nyugdíjpénztári járulékokról, azt felelte, hogy ezt a kérdést majd a testület dönti el, mert bizonyos alapjogok tekintetében felülbírálhatják a törvényhozókat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.