"Lázár javaslatai méltatlanok"
LMP: a köztársaság alapjait szedik fel a kormánypártok
Schiffer András szerint a kormánypártok a köztársaság alapjait szedik fel, ha korlátozzák az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörét.
2010.11.03 07:16MTIAz LMP vezérszónoka az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításának együttes általános vitájában kifejtette: noha a Fidesz képviselői közül többen közreműködtek a harmadik köztársaság létrehozásában, most annak alapjait szedik fel, s ezért - ha valóban elkötelezett demokraták - szégyellni fogják magukat.
Schiffer András azt mondta: Lázár János javaslatai méltatlanok egy parlamentáris demokráciához.
Schiffer és Mesterházy a demokráciát félti (fotó: MTI)
Kijelentette: ideje abbahagyni a "süketelést", mert a fideszes indítványok nem az egykori szocialista miniszterek végkielégítésének visszaszerzéséről szólnak, hanem arról, hogy a kormány az egykulcsos adórendszer bevezetésével 500 milliárdos lyukat üt a jövő évi költségvetésen, amit a magánnyugdíj-pénztári befizetések elvonásával igyekszik kompenzálni.
Ezt Schiffer András államilag legalizált sikkasztásnak nevezte, kijelentve, hogy az egykulcsos adóért "az alkotmányosságot dobják ki az ablakon".
Hozzátette: ha most korlátozzák az Ab jogkörét, többé nem lesz menedék az emberek számára, ha a kormány elkezd a zsebükben turkálni. Kitért arra, hogy a jó erkölcsbe ütköző milliós végkielégítéseket törvénymódosítással akár évekre visszamenően vissza lehetne perelni, a kormánypártok azonban szerinte csak a nyers erőben hisznek.
"Amit most önök művelnek (...) sokak szemében szentesíti Debreczeni József legsötétebb jövendöléseit" - fogalmazott az LMP frakcióvezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


