Jövő héten elindulhat az autós forgalom
Megkezdték a Margit híd terheléspróbáját
Szombaton délelőtt megkezdték a szakemberek a Margit híd terheléspróbáját, amelyet egész hétvégén folytatnak. Az eredmények kiértékelése után már akár a hét közepén is visszaadhatják a hidat a forgalomnak.
2010.11.06 12:21MTIA felújítás alatt lévő dunai átkelőre 30 tonnás teherautók álltak fel, majd a szakemberek megvizsgálták, hogy a híd hogyan reagál ekkora terhelésre.
Dunai László, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora, a próba művezetője a helyszínen elmondta, a próbát szabvány szerint végzik, megpróbálják azokat a terheket szimulálni, amelyeket az élettartama alatt a híd kaphat. Megmérik azt is, hogy a híd szerkezetének mekkora lehajlásai vannak, illetve a szerkezet kritikus pontjaiban mekkora feszültség keletkezik.
Dunai László szerint mivel a Margit híd jóval merevebbnek számít, így a nyúlások és egyéb mozgások tűréshatára néhány centiméteresre tehető. Emlékezetett, hogy a Megyeri hídnál (amelynek terheléspróbáját szintén ő végezte) 60 centis lehajlások voltak.
Az MTI kérdésére válaszolva elmondta azt is, az előzetes számítások és eddigi eredmények szerint a híd sikerrel átmegy majd a teszten, és az eredmények ismeretében kiadhatják azokat a jegyzőkönyveket, amelyek az ideiglenes forgalomba helyezéshez szükségesek.
A statikus próbaterhelés csak az első fázis, a második rész a dinamikus terhelés lesz, amikor a híd felújításával teljesen végeznek. Ez májusban várható.
Tóth Kata, a felújítást végző Mh 2009 konzorcium szóvivője az MTI-nek elmondta, az eredmények ismeretében a forgalom már a jövő hét közepén is igénybe veheti majd a hidat, ha az időjárás is kedvező lesz. "A konzorciumon nem fog múlni" - közölte.
A hídon jelenleg csak a déli hídfél úttestén van aszfaltburkolat, amelyre már a sávok felfestése is felkerült. A járdák még egyik oldalon sem készültek el, a villamosközlekedés feltételei azonban adottak, elkészültek a vágányok és a felsővezetékeket tartó oszlopok is.
A Margit híd rekonstrukcióját 2009. augusztus 21-én kezdték meg, az eredeti ütemterv szerint az idén nyár végén kellett volna megtörténnie az ideiglenes forgalomba helyezésnek. Az engedélykiadás csúszására hivatkozva azonban az Mh 2009 konzorcium azt közölte, hogy csak három hónappal később tudja átadni a hidat. A kivitelező az általa akkor jelzettnél egy hónappal hamarabb adja át ideiglenesen a forgalomnak a hidat, a végleges átadást 2011 nyarára ígérik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


