Török Zsoltot az utasok mentették meg
Bunyó a buszon: lepofozták az MSZP szóvívőjét
Rátámadtak Török Zsoltra, az MSZP szóvivőjére szombatra virradó éjszaka egy éjszakai buszjáraton - közölte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az MTI-vel.
2010.10.30 11:56MTIA közlemény szerint Török Zsolt fél kettő körül a nagykörúton haladó éjszakai járatra szállt fel a Blaha Lujza téren és a Jászai Mari tér felé tartott. A Nyugatinál felszállt a járműre egy feltűnően rövid hajú férfi, aki felismerve a szóvivőt "rohadt büdös komcsi" kijelentéssel nekirontott és megpróbálta lefejelni Török Zsoltot, aki elhajolt.
A férfi ezután ököllel támadt a szóvivőre, akit többször is megütött a fején. A buszon utazó tömeg azonnal a megtámadott védelmére kelt és a következő megállónál leszorították a buszról a támadót - olvasható a közleményben.

Mesterházy Attila szerint a történteknek "sokkal mélyebbre ható és történelmibb tartalma is van. Ez az ország már eddig kétszer volt szerencsétlen megélni olyan korokat, ahol olyan hangulat uralkodott, mely a jelenlegi eseményhez hasonló atrocitásokat eredményezett. Ilyen hangulatot nem szabad többé megengedni egy országban".
Az MSZP nevében köszönöm azoknak az embereknek a segítségnyújtását, akik bátran szembeszálltak az agresszorral, még akkor is, ha ők esetleg más pártállású, más ideológiákat valló emberek voltak.
Tudom, hogy Magyarország lakosságának többsége is hasonlóan cselekedett volna - fogalmazott a pártelnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


