"Ki mint él, úgy ítél"

Az LB elutasította Orbán Viktor Veres János elleni keresetét

A Legfelsőbb Bíróság (LB) elutasította azt a keresetet, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök évekkel ezelőtt a Fidesz elnökeként nyújtott be Veres János volt szocialista pénzügyminiszter ellen személyiségi jogainak megsértése miatt.

2010.10.27 09:35Népszava

Ezt írta szerdai számában a Népszava.

A Pert vesztett Orbán Veressel szemben című cikk szerint a Fidesz elnöke azért indított polgári pert a szocialista politikus ellen, mert az úgy nyilatkozott róla: "ki mint él, úgy ítél, ha Orbán Viktornak lehetősége lenne rá, biztosan ellopná a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapott pénzt". Mint a lap hozzátette, az akkori pénzügyminiszter ezzel a Fidesz elnökének szavaira reagált, Orbán Viktor ugyanis azt mondta a kormánypártra: "Ezt a pénzt elköltik, kisöprik a választások napjáig, tehát az IMF-től kapott hitel az utolsó fillérig az MSZP választási céljait fogja majd szolgálni".

A Népszava felidézte: az Orbán Viktor által indított perben a Fővárosi Bíróság 2009 júliusában első fokon elutasította a keresetet, azzal az indoklással, hogy Veres vitatott kijelentésében nem tényállításról, hanem véleménynyilvánításról van szó, a közszereplőknek pedig tűrniük kell a szokottnál keményebb véleményt is.

Az első fokon eljáró bíró úgy fogalmazott: "nyilvánvalóan senki nem gondolhatott arra, hogy a szó szoros értelmében 16 vagy akár 1 milliárd eurót valaki zsákban hazavisz és saját céljára használ fel".


A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla idén januárban jogerősen azt mondta ki, hogy Veres János és a kijelentését közlő Népszava korábbi kiadója megsértették a Fidesz elnökének személyiségi jogait.

A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján azonban az LB úgy döntött, hogy az elsőfokú ítéletet hagyja hatályban. Ennek indoklása szerint "Veres János véleményt nyilvánított, amit közszereplőként Orbán Viktornak tűrnie kell" - írta a Népszava.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.