Pénzügyi, okirat-hamisítási és szexuális ügyek
Negyven bűncselekménnyel vádolják a pécsi püspököt
Legalább negyven bűncselekménnyel, köztük pénzügyi, okirat-hamisítási és szexuális ügyekkel gyanúsította meg egy ismeretlen Mayer Mihály pécsi püspököt, valamint az egyházmegye tulajdonában lévő Fény Kft. ügyvezetőjét, W. Gyulát.
2010.10.26 18:20MTIA hírportál információi szerint a Nemzeti Nyomozó Irodához és a Baranya Megyei Főügyészséghez hétfőn beadott feljelentésben tanúvallomásokkal és írásos bizonyítékokkal is alátámasztották a gyanúsításokat.
A püspökségen Mayer Mihály gyakorolja a munkáltatói jogokat, a gazdasági tevékenységet pedig a Fény Kft.-be szervezték ki, ennek vezetője W. Gyula.
A cég milliárdos befektetéseket hajtott végre. Ilyen volt a Szent János Hotel kialakítása Mohácson, és a Pécs belvárosában működő ingatlanokra, így a pécsi püspöki palotára is sok pénzt költöttek.
Szekszárd önkormányzatával 300 milliós ingatlan adásvételi szerződést kötöttek - írta az Index.
A hírportál szerint a mohácsi beruházással egyidejűleg zajlott a Szent Mór iskolaközpont vezetőjével és tantestületével az "összecsapás". Bár - mint az Index írta - csak pár millió forinton vitatkoztak, Mayer püspök felmondott az iskolaközpont vezetőjének, majd megpróbálta felszámolni az iskola külön gazdálkodását.

Ebben az ügyben az Index szerint azért is eljárás indulhat, mert a püspökség olyan könyvvizsgálói jelentést készíttetett, amely alapján a püspök felléphetett az igazgató ellen.
A feljelentés szerint a püspöki megrendelésre készült szakértői vélemény nagy valószínűséggel hamisított jegyzőkönyvön alapul - írta az Index.
Információik szerint ebben az ügyben magánokirat-hamisítással, állami támogatások elsikkasztásával, nagy összegű csalás bűntettével és valótlan tartalom hitelesítésére való rábírás bűncselekményével is megvádolták az egyházvezetőt. Indítványozták annak kivizsgálását is, hogy fenyegetésnek, vagy zsarolásnak minősül-e az, hogy a püspök és W. Gyula többször, néha nyilvánosan is megfenyegette a tantestületet. Mayer Mihály püspök és W. Gyula neve szeptemberben már szerepelt a hírekben; ekkor mentették fel az egyházmegye két dolgozóját is, köztük a 20 éve ott dolgozó gazdasági vezetőt, Wolf Gyulát.
Wildmann János, az Egyházfórum főszerkesztője az Egyházfórum Alapítványnak az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül szeptemberben kiadott közleményében azt írta: hivatalosan meg nem erősített hírek szerint a gazdasági igazgató és a püspöki iroda vezetőjének felmentése "minden bizonnyal" azon vizsgálat eredménye, amelyet a szentszék folytatott különböző visszaélések gyanújával a püspökség vezetése ellen.
Az egyházmegyei hatóság akkor erre úgy reagált: a szentszék nem folytat és nem folytatott vizsgálatot az egyházmegye vezetése ellen, így a felmentés sem lehetett a vizsgálat következménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06