Fizetést is kap a bukott egyházfi
Gyerekeket vert, lopott, most mégis vígan él az augsburgi püspök?
A fiatalokkal szemben fizikai erőszakot alkalmazó és egy árvaház pénzét állítólag eltulajdonító augsburgi püspök továbbra is kapja fizetését a bajor államtól. A bajor parlament Zöld frakciója a fizetés folyósításának leállítását követeli.
2010.04.20 19:26MTIWalter Mixát azzal vádolják, hogy két-három évtizeddel ezelőtt a testi fenyítés legdurvább eszközeivel élt gyerekekkel szemben. Egy másik vád szerint sok tízezer eurót tulajdonított el egy árvaházi alapítványnak az ő kezelése alatt álló pénzéből, amelyből antik műtárgyakat vásárolt magának.
Az NDR televízió Panoráma című műsora szellőztette meg, hogy a hivatalos vizsgálat ellenére Mixa továbbra is kapja csaknem 8000 euró havi fizetését a bajor államtól.
Néhány hete egykori diákok, fiúk és lányok egyaránt jelentkeztek és részletesen leírták, milyen brutálisan bánt velük az akkor még egyszerű papként tevékenykedő későbbi püspök. Ökölcsapásokkal sújtotta, bottal, szőnyegporolóval ütlegelte őket.
Az augsburgi püspöki hivatal cáfolta a vádakat, majd Mixa később egy részüket beismerte, de igyekezett a verések komolyságát bagatellizálni; egyúttal rosszindulatú, ellene irányuló hecckampányról beszélt.
A felső-bajorországi hatóságok azonban vizsgálatot indítottak ellene. A bajor tartományi parlament Zöld frakciója felháborodásának adott hangot.
A párt egyházpolitikai szóvivője, Ulrike Gote szerint lehetséges, hogy az anyagi visszaélés büntetőjogilag már elévült. "Politikai érelemben azonban nem évült el, és ezért a bajor adófizetők ne finanszírozzák tovább Mixa fizetését" - követelte a politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


