Érződik az új kormány hatása
Németh: Javul a magyar-szlovák viszony
Javul a magyar-szlovák viszony, leginkább azért, mert Szlovákiában is új kormány alakult - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
2010.10.26 10:21MTISzlovákiában "új szemléletet jelent a kereszténydemokrata miniszterelnök, illetőleg a Kereszténydemokrata Pártnak a szerepvállalása a kormányban" – fogalmazott Németh Zsolt.
Fontosnak nevezte, hogy a pozsonyi kormány meg tudja őrizni stabilitását, végig tudja vinni "a toleránsabb szemléletű" etnopolitikát. Ennek első nagy próbája a korábbi nyelvtörvény ügye, a második pedig az állampolgársági téma lesz, vagyis az, hogy miként fogják majd megváltoztatni a "meglehetősen brutális" szabályozást - mondta a külügyi államtitkár. Németh Zsolt szólt arról, hogy a Velencei Bizottságnak a szlovákiai államnyelvtörvényről készített értékelésével párhuzamosan megkezdődött a jogszabály módosítása. Ugyanakkor a jelenlegi változtatások nem tükrözik a bizottság álláspontját - tette hozzá.
Németh Zsolt kijelentette: "ez a nyelvtörvény az abszurditásnak abszurditása volt a nemzetpolitikában, az európai kisebbségpolitikában".
A külügyi államtitkár arra a kérdésre, hogy a kormány ki akarja-e vásárolni az oroszokat a Malévból, azt válaszolta: ebben elkötelezettek, azt szeretnék, hogy a Malév nemzeti légitársaság lenne. Már kezdtek puhatolózó tárgyalásokat is az ügyben - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06