Emlékezzünk
Október 23: Koncertek és családi programok várják a nagyérdeműt
Egész napos családi programok, parlamenti séta, koncertek és filmvetítés is várja az érdeklődőket ma az október 23-i rendezvényeken Budapesten.
2010.10.23 08:06MTIA nemzeti lobogó reggeli felvonása után a gyerekeket 10 órától a szabadság, a bátorság és a hősiesség témáiban rajzverseny, 11 órától Kolompos koncert, délután fél 3-tól pedig Alma koncert szórakoztatja a Kossuth téren.
Azok a Pesti srácok címmel interaktív játék indul, 10 és délután 2 óra között pedig az 1956-os forradalomról szóló filmeket vetítenek a Film-sátorban. A melbourne-i olimpia hangulatát idéző Sport sátorban egykori és mai olimpiai bajnokokkal találkozhatnak a látogatók.
A Parlamentet is megnyitják az érdeklődők előtt, akik este 6 óráig sétálhatnak az Országház folyosóin. Délután negyed ötkor a Kossuth téren Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mond, majd a Nádor utca és Kossuth tér torkolatánál a Csík Zenekar, Ferenczy György és a Rackajam, a Duna Táncegyüttes, Uzgin Uver és a Belmondo együttesek szórakoztatják a publikumot.
Délelőtt 10 órakor a Jászai Mari térről Szabadság-futam indul a Széchenyi fürdőig, a táv körülbelül 3 kilométer. A jótékonysági futamba bárki benevezhet szimbolikusan 1956 forinttal, a bevételt a vörösiszap-katasztrófában károsult települések megsegítéséhez ajánlják fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06