Nulla remény a megállapodásra
VDSZSZ: Ennek bizony sztrájk lesz a vége
Rövidesen sztrájk lehet a Rail Cargo Hungariánál, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint egyre kisebb az esélye a megállapodásnak.
2010.10.15 15:44MTIA Rail Cargo Hungaria (RCA) Zrt. osztrák tulajdonosa, a Rail Cargo Austria (RCA) nem akar elállni a 460 magyar munkavállaló csoportos létszámleépítésétől - közölte a pénteki kollektív munkaügyi vita után a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). A budapesti pénteki egyeztetésen részt vett Friedrich Macher, az RCA igazgatótanácsának elnöke.
A VDSZSZ tájékoztatása szerint az RCA magyar leányvállalatával "vitetné el a balhét", mert míg Ausztriában a leépítés mértéke nem éri el a 10 százalékot sem, addig Magyarországon a munkavállalók 33 százalékát kívánják elküldeni.
Az elbocsátás Ausztriában ugyanis jóval nehézkesebb, mint Magyarországon, ott ugyanis a vasutasok jelentős része közalkalmazott, akik elküldése a cégtől sokkal költségesebb, mint a magyar versenyszférába tartozó cargós munkavállalóké - fogalmaznak.
A VDSZSZ a kollektív munkaügyi vitát október 21-én, Győrben folytatja a munkaadóval.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06