Szeptembertől nem kell tandíjat fizetni
A képzési hozzájárulás kikerül a felsőoktatási törvényből
Kikerül a felsőoktatási törvényből a képzési hozzájárulásról szóló rész, így az egyetemeken és főiskolákon szeptembertől nem kell tandíjat fizetni.
2008.03.11 13:11MTIA miniszter elmondta: azok a mesterképzésben résztvevő hallgatók, akik eddig fizették a képzési hozzájárulást, a törvény hatályba lépését követő harminc napon belül vissza fogják kapni az összeget, és a jövőben a mesterképzésben sem kell a hozzájárulást fizetni. A képzési hozzájárulás a színvonalemelés célját szolgálta volna - mondta a politikus. Hiller István ugyanakkor leszögezte, hogy nem akar és nem tud a felsőoktatás minőségéből engedni. Az oktatási és kulturális miniszter arról is beszélt, hogy ma Magyarországon közel 400 ezer egyetemista és főiskolás van. A hallgatói létszám növelésére szükség volt, de ugyanígy szükséges a színvonal emelése - hangsúlyozta. Ezzel kapcsolatban úgy vélte, a képzési hozzájárulás megszűnése nem gátolja a színvonal növelését, de lassítja. Expozéjában az oktatási tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy a felsőoktatási törvény rögzíti az egyetemek és főiskolák állami támogatásának növelését. Így a felsőoktatás támogatása 2010-re 241 milliárd forintra emelkedik, és már idén is meghaladja a 220 milliárd forintot. "Minden állami felsőoktatási intézmény rektorával hároméves szerződést írtam alá, ami kiszámíthatóvá és tervezhetővé teszi az intézmények költségvetését" - emelte ki Hiller István, megjegyezve: Magyarországon nem volt még ilyen megállapodás-sorozat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


