Hiába arattak elsöprő győzelmet az igenek
A rektorok ragaszkodnak a tandíjhoz
Hiába arattak elsöprő győzelmet az igenek a tandíj eltörléséről is döntő népszavazáson, a pluszpénztől eleső egyetemi vezetők szembemennének a népakarattal - tudta meg lapunk. A hallgatók engedetlenségi mozgalommal fenyegetnek.
2008.03.11 07:09Magyar NemzetHiába arattak elsöprő győzelmet az igenek a tandíj eltörléséről is döntő népszavazáson, az általános fizetési kötelezettség bevezetését az elejétől fogva támogató egyetemi vezetők nem hajlandók elfogadni a döntést - írja a Magyar Nemzet. Molnár Károly, a vezetőket tömörítő Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke a polgári napilapnak azt mondta: a népszavazás eredményétől függetlenül folytatják a fejlesztési részhozzájárulást (fer) kiváltó alternatív tandíjjavaslat kidolgozását, és azt április végén leteszik Hiller István oktatási miniszter asztalára.
Arra a kérdésre, hogy a rektorok nem érzik-e úgy, szembemennek a népakarattal, Molnár azt felelte: a népszavazás az államilag támogatott képzéseken bevezetendő fert törölte el, a felsőoktatásban a költségtérítéses képzéseken évek óta jelenlévő tandíjat nem. A döntés nem jelenti azt, hogy ne lehetne újabb, más típusú fizetési kötelezettséget bevezetni. A rektorok javaslata eltörölné az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzést, és egy egységes rendszert hozna létre.
A diákokat tanulmányi eredménytől függően kategóriákba sorolnák: a legrosszabbul teljesítő fizetne a legtöbbet, a legjobbak pedig a legkevesebbet. A kategóriákat a rektori konferencia elnöke szerint minden tanév végén felülvizsgálnák, és az előző évi teljesítmény alapján állapítanák meg a következő évre fizetendő díjat. A legmagasabb kategóriában fizetendő tarifa megegyezne a költségtérítéses hallgatók által fizetendő díjjal. A hallgatók és a Fidesz is felháborítónak tartják a rektorok tervét
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


