Botrány Esztergomban
Nem adja át szobáját "bűnben fogant" utódjának a leváltott polgármester
Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere a hivatalos átadás-átvételi eljárás során nem adta át a polgármesteri szobát a szavazatok csaknem kétharmadával megválasztott utódának, Tétényi Évának - mondta az új polgármester sajtóreferense szerdán az MTI-nek.
2010.10.13 18:47MTIVáczy István tájékoztatása szerint a volt polgármester arra hivatkozott, hogy erre a szobára szüksége van országgyűlési képviselői munkájának ellátásához, majd az átadás során közölte, hogy október 22-ig ezt a helyiséget is kiüríti.
A volt polgármester kedden értesítette a közigazgatási hivatalt, hogy reggel kilenc órakor nem tudja elkezdeni az átadást, így az új polgármester, a jegyző, az aljegyző és a közigazgatási hivatal munkatársa 11 óráig várakozott az eljárás megkezdésére, amely formailag rendben lezajlott - tette hozzá a sajtóreferens.
Meggyes Tamástól, a várost tíz éven át irányító fideszes polgármestertől a választók megvonták a bizalmat az októberi helyhatósági választáson. A szavazatok kétharmadát a függetlenként induló Tétényi Éva kapta meg úgy, hogy a szabad választások óta polgármesterre most adták le a legtöbb voksot Esztergomban, csaknem 13.000 ember szavazott.
Látkép Esztergomban
Tétényi Éva polgármesterré választásáért az összes helyi ellenzéki politikai erő: a Jobbik, az LMP, az MDF, az MSZP és a volt fideszesekből álló Polgári Esztergomért Egyesület is összefogott. Egy héttel ezelőtt a Fidesz esztergomi szervezete választási csalásra hivatkozva megfellebbezte a választások eredményét.
A beadványban leszögezték, hogy "bűnben fogant hatalomszerzés történt Esztergomban", ugyanakkor kijelentették azt is, hogy a választás eredményét elfogadják.
Az MTI birtokába került dokumentumot a Fidesz képviselői és egy független jelölt is ellátta kézjegyével. A levelet egyedül a volt polgármester, Meggyes Tamás nem írta alá, akit az egyik körzetben szintén képviselővé választottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


