Itt az ORTT jogutódja
Létrejött az öttagú médiatanács
Öt taggal létrejött hétfőn a médiatanács, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogutódja.
2010.10.11 18:41MTIAz Országgyűlés hétfőn 259 igen szavazattal, 89 nem ellenében egy szavazással döntött arról a listáról, amely a tagok megválasztásával létrehozta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsát. A médiatanács öttagú: elnöke Szalai Annamária, az NMHH elnöke, aki a kinevezés tényével és időpontjával a médiatanács elnökjelöltjévé is vált. A további négy tagra az Országgyűlés e célra létrehozott eseti bizottsága tett javaslatot a parlamentnek; a tagok: Vass Ágnes, Kollarik Tamás, Koltay András és Auer János. Mindannyiukat a Fidesz jelölte.
Szalai Annamária: már kedden összeül a médiatanács
A médiatanács már kedden összeül és megkezdi a munkáját - nyilatkozta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács elnöke, a médiatestületek parlamenti megválasztását követően. Szalai Annamária azt mondta: a médiatanács már kedden delegálja a plusz két főt a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumába.
Arra a kérdésre, hogy a médiatanács elnökeként mikor ajánl vezérigazgató-jelölteket a médiatanácsnak, azt válaszolta: igyekszünk, hogy minél előbb új vezetőket kapjanak a közmédiumok és az új szervezetek működőképesek legyenek. Az Országgyűlés hétfőn döntött az öttagú médiatanács létrehozásáról, amelyet Szalai Annamária az MNHH elnökeként vezet.
Hétfőn létrejött a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma is: a nyolctagú testületből hatot megválasztott a parlament, az elnököt és további egy tagot a médiatanácsnak kell delegálnia. A törvény szerint a médiatanács elnöke közszolgálati részvénytársaságonként 2-2 vezérigazgató jelöltre tesz javaslatot a médiatanácsnak, amely elfogadja a jelölteket és javasolja a kuratóriumnak, hogy válasszon ki egyet-egyet közülük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


