Az önkormányzati választás következménye
A Fidesz minden célját elérte
Korábbi előrejelzésünkkel összhangban az önkormányzati választásokon nagyarányú győzelmet aratott a Fidesz.
2010.10.04 15:23Political CapitalA párt páratlanul erős hatalmi pozíciókkal a háta mögött kezdhet neki a kormányzás érdemi időszakának, ami egyszerre lehet előny és hátrány. Most három választásmentes év következik, ami elvben kiváló lehetőséget ad a kormány által is előrevetített „strukturális reformok”, átalakítások megkezdéséhez.
Ez a jelenleg túlnyomó többségében fideszes vezetés alá kerülő önkormányzatokat érinteni fogja, mivel szükség lehet egyfajta centralizációra, bizonyos feladatok állami kézbe vételére, az önkormányzatok szerepének újragondolására. A győzelem megünneplése után így a Fidesz számára az egyik legnagyobb kérdés, hogy a kormány törekvéseit mennyire lesz képes összeegyeztetni a Fidesz helyi érdekeivel.
Polgármesterek megválasztási aránya
Az önkormányzati választási eredmények viszonylagosságát jól jelzi, hogy a jelöltállítási fölény nem feltétlenül jelent politikai sikert. Az MSZP 21-gyel kevesebb polgármesterjelöltet állított, mint a Jobbik, közülük viszont minden negyedik győzni tudott, míg a szélsőjobboldali pártnak összesen három polgármesteri szék jutott. A Fidesz-KDNP összes (közös, illetve külön induló) polgármesterjelöltjének viszont a nagyobb fele győzni tudott.

Budapest - főpolgármester és Fővárosi Közgyűlés
Demszky Gábor utoljára 1998-ban tudta megszerezni a szavazatok abszolút többségét, Tarlós Istvánnak idén még az átszavazók nélkül is sikerült volna: majd' 20 ezerrel többen támogatták a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjét, mint pártlistáját. Az átszavazók nagyobb részt a Jobbik, kisebb részt az LMP támogatói közül kerültek ki. A legkonzekvensebben az MSZP támogatói szavaztak. (A pontos megoszlásról nem lehet információnk, az átszavazási okoskodást ráadásul torzítja a mintegy 8-8 ezer érvénytelen szavazat is.)


| [1/3] | ![]() |
|
|
||
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


