Bűnös a távozó szoci?
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják Molnár Gyulát
Hivatali visszaélés gyanúja miatt hétfőn gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyulát, a XI. kerület távozó polgármesterét - közölte a főügyészség szóvivője az MTI-vel.
2010.10.04 15:34MTIFazekas Géza azt mondta: Molnár Gyula nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen. A szocialista politikus a főügyészségről távozóban csak annyit mondott újságíróknak, hogy ártatlannak tartja magát és panaszának elbírálásáig nem nyilatkozik az ügyben. A főügyészség Lakos Imre, a kerület eddigi alpolgármestere (aki nemrég lépett ki az SZDSZ-ből) múlt hét keddi meggyanúsításához hasonlóan egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hallgatta ki Molnár Gyulát.
Fazekas Géza bejelentette azt is, hogy a múlt hét csütörtök kihallgatták gyanúsítottként azt a jogászt, aki ennek a jogi konstrukciónak az ötletgazdája volt, vagyis ő találta ki azt a formulát, amely hozzásegítette a feleket, hogy a nyilvános pályáztatásra vonatkozó előírást megkerüljék. Mivel a jogász nem hivatali személy, ezért őt bűnsegédként gyanúsítják a hivatali visszaélés elkövetésével. Az MTI múlt szerdán számolt be arról, hogy újabb idézést kapott gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyula, akinek a XI. kerületben, a polgármesteri irodájában adták át a főügyészség munkatársai az idézést.
Múlt hét kedden egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lakos Imrét, a XI. kerület eddigi alpolgármesterét. Aznapra idézték gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyulát, a kerület polgármesterét is, ám ő akkor nem jelent meg az idézésre. Az ügyészség szerint a vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester a posztjából fakadó függőségi viszonyt kihasználva a hivatali helyzetével visszaélt, hogy egy kft.-nek előnyt szerezzen; a cég a XI. kerületben, a Dombóvári és Budafoki út sarkán levő ingatlant szerette volna megszerezni, mert a környező ingatlanok már a tulajdonában álltak.
Az ügyészség szerint a tulajdonjogot az államháztartási törvény előírásait megkerülve juttatták át a gazdasági társaságnak, mivel nem történt nyilvános versenytárgyalás. Mindez a nyomozóhatóság szerint a polgármester és az alpolgármester tudtával történt.
Lakos Imre panasszal élt a gyanúsítás ellen és megtagadta a vallomástételt. Molnár Gyula akkor az MTI-nek úgy nyilatkozott: "ha egy állami telek értékesítése ügyében (...) több mint ezer napja folyó vizsgálat a választások előtt négy nappal jut el abba a stádiumba, hogy egy esélyes polgármesterjelöltet az ügyészségre kell hívni, a helyettesét pedig meggyanúsítani, akkor az önmagáért beszél, és nem kívánom kommentálni".
Ezzel kapcsolatban Fazekas Géza múlt kedden leszögezte: a főügyészség akkor közli a megalapozott gyanút, amikor az megfogalmazódott. Ez szeptemberben történt meg és a hónap közepén küldték ki az idézéseket. Hangsúlyozta továbbá, hogy a főügyészség politikai nyilatkozatokra nem kíván reagálni. A XI. kerületben Hoffmann Tamás, a Fidesz-KDNP jelöltje győzött a vasárnapi polgármester-választáson.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06