Lenyomták az OCÖ-t?

Farkas Flórián: elsöprő győzelmet aratott a Lungo Drom

A Lungo Drom több mint százezer szavazattal 2.222 mandátumot szerzett a kisebbségi önkormányzati választásokon, így szerintük "elsöprő győzelmet" arattak a legfőbb riválisuknak számító, Kolompár Orbán vezette MCF felett, amelynek mindössze harmadannyi mandátum jutott.

2010.10.04 07:49MTI

Az Országos Választási Iroda (OVI) vasárnap éjszaka közölt, 96,5 százalékos feldolgozottság alatt álló adatai szerint az MCF (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma), amelynek vezetője az Országos Cigány Önkormányzatot is irányító Kolompár Orbán, 34 és fél ezer szavazatot kapott, és ezzel 767 mandátumhoz jutott.

Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, a roma támogatásokat felügyelő miniszteri biztos, a Lungo Drom elnöke az MTI-nek vasárnap éjjel azt mondta: a Lungo Drom elsöprő győzelmet aratott, s ezzel a cigányság "kitaszította" magából azokat a vezetőket, akik lezüllesztették a roma politikát. A Lungo Drom szavazói voksaikkal döntöttek arról is, hogy egy "integrált politikát" szeretnének megvalósíttatni - tette hozzá.

Kolompár
Orbán legfőbb riválisának kijelentéseire úgy reagált: "az elnök úr nyugtával dicsérje a napot", ugyanis az MCF az elmúlt időszakban több más roma jelölőszervezettel is választási szövetséget kötött, így - állítása szerint - mindent egybevetve az elnyert mandátumok tekintetében "ugyanakkora eredményt értek el", mint a Lungo Drom.

Szavai szerint ők most a januári országos és területi kisebbségi önkormányzati választásokra készülődnek, s számukra "az igazi munka még csak most kezdődik".


A Fidesszel választási szövetségben álló Lungo Drom a jelölőszervezetek közül a legtöbb jelöltet állította, így 892 településen 4016 jelöltjük küzdött meg a négy évre szóló mandátumért.

Vasárnap az ország 1.252 településén 9.983 cigány jelöltre szavazhattak azok a választópolgárok, akik július 15-ig cigányként kérték felvételüket a kisebbségi választói névjegyzékbe.

Az OVI 96,5 százalékos feldolgozottságú adatai szerint a választói névjegyzékben szereplő 13 kisebbség mintegy 64 százaléka járult a nap folyamán az urnákhoz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.