Rasszista kijelentés egy szigetvári rendezvényen?
Semjén Zsolt menesztését kéri Orbán Viktortól az MSZP
Az MSZP egy szigetvári rendezvényen elmondott - szerintük rasszista - kijelentése miatt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes menesztését kéri Orbán Viktor kormányfőtől.
2010.10.01 17:47MTIKormos Kata, a szocialisták szóvivője az MTI-hez pénteken eljutatott közleményében azt írja: Semjén Zsolt az említett eseményen úgy fogalmazott, hogy az "összes cigány nem lopott annyit, mint a két előző kormány", ezt megelőzően pedig "homofób, globalizációellenes kijelentéseket" tett.
A fentiek után mindenki jogosan felteheti magában a kérdést, hogy Semjén Zsolt számra a cigány szó a bűnözés szinonimáját jelenti-e - fűzi hozzá. Az MSZP szerint egy XXI. századi európai demokráciában megengedhetetlen, hogy az egyik legmagasabb rangú állami tisztviselő rasszista kijelentéssel bélyegezze meg bármelyik kisebbséget.
A párt szóvivője Orbán Viktor szeptemberi parlamenti értékelésére is emlékeztet, amelyben a kormányfő határozottan bírálta a cigánybűnözés kifejezés használatát és használóit. Kormos Kata szerint a miniszterelnöknek ez alapján azonnal fel kellene menteni tisztségéből Semjén Zsoltot.
KDNP: Semjén Zsolt cigány származású politikus közismert kijelentését idézte Szigetváron
Az egyik jelentős cigány származású politikus közismert kijelentését idézte Semjén Zsolt szigetvári fórumán a Gyurcsány- és Bajnai-kormány ügyeivel kapcsolatban - közölte a Kereszténydemokrata Néppárt pénteken az MTI-vel, arra reagálva, hogy a szocialisták a miniszterelnök-helyettes menesztését követelték.
Az MSZP egy szigetvári rendezvényen elmondott - szerintük rasszista - kijelentése miatt kérte a kormányfőtől Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes menesztését.
Semjén Zsolt a csütörtöki, Szigetváron rendezett fórumon a magyar családok és a magyar gazdaság érdekeinek védelmében elmondott beszéde után, az egyik jelentős cigány származású politikus közismert kijelentését idézte a Gyurcsány- és Bajnai-kormány korrupciós ügyeivel kapcsolatban - reagált a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közleményben.
"Javasoljuk az MSZP máskor támaszkodjon a Magyar Távirati Iroda tudósítására vagy felkészültebb megfigyelőt küldjön a rendezvényekre" - zárul a kommüniké. Semjén Zsolt a fórumon többek között arról beszélt, hogy a gazdasági növekedés lehetősége az adók csökkentésében rejlik, éppen ezért fogják bevezetni az 16 százalékos egykulcsos adórendszert. A miniszterelnök-helyettes szerint a lakosság helyett a bankokat kell terhelni, akik - mint mondta - hihetetlen profitra tettek szert az elmúlt években.
A KDNP elnöke hangsúlyozta, hogy a magyar emberek nem tehetnek a válságról, egy rossz kormányzás árát fizetik meg.
Kapcsolódó írások:
- Semjén Zsolt: az anyanyelven való tanulás és hitélet alapvető emberi jog
- Semjén Zsolt lehet Orbán Viktor másik helyettese
- Semjén Zsolt: a szocialista kormánynak távoznia kell
- Semjén Zsolt: a kormány feladja a magyar érdekek védelmét az EU-ban
- Suchman Tamás: az MSZP nem gondolkozik a miniszterelnök cseréjén
- Semjén Zsolt: Érdemes ehhez a nemzethez tartozni
- Szerdán találkozik Fodor Gábor Semjén Zsolttal
- Semjén Zsolt: a Gyurcsány-kormánynak nincs parlamenti támogatottsága
- Semjén Zsolt: senkit nem hagyunk az "út szélén"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


