Horvát Csaba a "nemzeti önkénytől" retteg
A fővárosi kerületek összevonására készül a Fidesz?
Horváth Csaba szerint a Fidesz a kiépülő "nemzeti önkény rendszerében" a fővárosi kerületek megszüntetésére készül, amit a szocialisták nem fognak hagyni.
2010.09.30 13:21MTIAz MSZP főpolgármester-jelöltje a Molnár Gyula újbudai polgármesterjelölttel közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz azért akarja felszámolni az önkormányzatiságot, mert nem akar a kormánynak olyan ellensúlyt, amelyet ma a helyi önkormányzatok jelentenek.
Véleménye szerint a legnagyobb ellensúly Budapest, a szabadság városa. Mint mondta, kerületi körútjukon azt tapasztalták, nagy igény van arra, hogy önkormányzati tisztviselők napi szinten figyeljenek oda az emberek problémáira.
Hangsúlyozta: az önkormányzatok egyik feladata, hogy javítsák az emberek életminőségét. Molnár Gyula a sajtótájékoztatón azt ígérte, választási győzelme esetén mindent megtesz a 4-es metró továbbépítéséért, és annak érdekében, hogy Dél-Budapesten épüljön meg a következő Duna-híd.
Kiemelte továbbá a panelfelújítási program folytatását, és befejezését annak a folyamatnak, amelynek révén a Feneketlen-tó a fővárostól az újbudai önkormányzathoz kerülne.
Molnár Gyula az önkormányzati szövetségek vezetőjeként úgy fogalmazott: az utcának legyen bal és jobb oldala, ne pedig a képviselőtestületeknek. Jelezte, ezt fogja kérni majd az újbudai testülettől is.
Az ügyészség esetleges kormányzati felügyelet alá vonására vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: érintettként úgy gondolja, minél távolabb van a politikától egy ilyen szervezet, annál jobb.
A szocialista főpolgármester-jelölt és Molnár Gyula aláírta azt az együttműködési megállapodást, amely számon kérhetően a politikusok vállalásait tartalmazza a választási győzelem esetére.
Horváth Csaba eddig 20 fővárosi MSZP-s polgármesterjelölttel írt alá ilyen dokumentumot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Hazaárulásért 14 évre ítéltek egy novoszibirszki fizikust
- 7:07 Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász 50 éves - PORTRÉ
- 6:30 Feszültséget okozott Pristina és Belgrád között a koszovói rendőrség akciója
- 6:19 Hajóbaleset Verőcénél - Bízunk benne, hogy a folyó visszaadja őket...
- 5:30 Eurostat: 2023-ban csökkent Európa állatállománya
- 4:30 Eurostat: tavalyhoz képest tovább növekedett februárban a menedékjog iránti kérelmek száma az EU-ban
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06