Nem várható előrelépés
Fellegi elfoglalt - később jönnek az oroszok
Az önkormányzati választások utánra halasztották Viktor Zubkov orosz első miniszterelnök-helyettes budapesti látogatását; a megbeszélésen a két ország közötti, elsősorban energetikai jellegű vitákban nem várható előrelépés, legalábbis a magyar fél nem készül semmilyen megállapodás aláírására.
2010.09.28 07:08NépszabadságErről írt a Népszabadság.
A lap információi szerint a látogatásnak keretet adó Magyar-Orosz Kormányközi Gazdasági Együttműködési Bizottság következő, budapesti ülését eredetileg e hét szerdára tervezték, ám Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a kétoldalú gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos a választási kampány miatt igen elfoglalt, és orosz részről sem ragaszkodnak a szeptemberi időponthoz.

Fellegi Tamás először augusztus végén járt hivatalosan Moszkvában, előkészítendő a vegyes bizottság következő ülését, ám a vitás kérdéseket - mint például a Malév ügye, illetve az orosz Szurgutnyeftyegaz tulajdonában lévő Mol-pakett esetleges megvásárlása - nem tudta sikerre vinni - írta a Népszabadság.
Napirenden szerepelhet még a 2015 utáni gázbehozatal kérdése, a paksi atomerőmű bővítése, valamint a Déli Áramlat magyarországi szakaszának ügye.
A Népszabadság kérdésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem erősítette meg sem a találkozó eredetileg tervbe vett szeptember 29-i eredeti időpontját, sem a lehetséges témákat, s csak annyit közölt, hogy a megbeszélésre előreláthatólag októberben kerül sor. A tárca azt is közölte, hogy az októberi vezetői szintű találkozón a felek nem készülnek dokumentum aláírására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


