A romaprobléma európai jellegű gond
Orbán: saját romastratégiát kell kidolgoznia az uniónak
Saját romastratégiát kell kidolgoznia az uniónak, és ezzel a feladattal Magyarországnak kell foglalkoznia a jövő év első felében, amikor az EU soros elnöki tisztét látja majd el - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján.
2010.09.17 07:16MTI
A kormányfő emlékeztetett arra: az Európai Néppárton belül másfél éve képviseli azt az álláspontot, hogy a Néppárt játsszon vezető szerepet ennek a stratégiának a kialakításában. "Most úgy tűnik, hogy ez a munka felgyorsul" - mondta, és a magyar elnökség fontos feladatának nevezte "az ügy sürgősségéhez igazodó, gyorsan elkészülő romastratégiát".
A csütörtöki csúcstalálkozó előre nem tervezett témájává vált a romaprobléma, miután az Európai Bizottság igazságügyi biztosa kötelességszegési eljárást helyezett kilátásba Franciaországgal szemben a romák kitoloncolása, annak diszkriminatív jellegű végrehajtása miatt. A francia vezetés felháborodott Viviane Reding EU-biztos azon kijelentésén, miszerint nem gondolta volna, hogy a második világháború után Európában valaha még egyszer előfordul embereknek a származásuk miatti kitoloncolása.
Orbán Viktor szerint a csütörtöki vita nyomán több tanulság szűrhető le. Az első - mondta - az, hogy "egyetlen tagországot sem lehet megvádolni olyan állításokkal, amelyek sértik az adott nép, ez esetben a franciák önérzetét". Az Európai Bizottságnak - vélekedett - "óvatosan kell eljárnia, és úgy kell megfogalmaznia a véleményét, hogy azzal ne avatkozzon be a tagállamok belső vitáiba".
A magyar kormányfő leszögezte: egyfelől komolyan kell venni az uniós irányelveket, és ezek egyike biztosítja a személyek szabad mozgását. Másfelől e jog érvényesítéséhez bizonyos feltételeket is teljesíteni kell: a szabad mozgás joga nem korlátlan, hanem szabályozott jog. Szerinte amit a franciák csinálnak, az nem más, mint e feltételek betartatása.
További tanulságként fogalmazta meg Orbán Viktor, hogy a romaprobléma európai jellegű gond, és ezért európai megoldásra van szükség. Az eddig alkalmazott mechanizmusok - mondta - nem bizonyultak hatékonyaknak, a romáknak szánt támogatásoknak csak egy kis része éri el ténylegesen magukat a romákat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


