Nem lehet csak úgy besétálni
Csak jogerős bírósági végzéssel zárhatnák el a gázt a szolgáltatók
Egy kereszténydemokrata javaslat szerint a közüzemi szolgáltatók nem kapcsolhatnák ki a szolgáltatást, tehát például a gázszolgáltatók nem zárhatnák el a gázcsapot mindaddig, amíg a bírósági végrehajtási eljárás jogerőssé nem válik.
2010.09.15 12:53MR1- KossuthA társasházi törvényt módosító javaslat azt is tartalmazza, hogy azokban az esetekben, ahol a szolgáltató már elzárta a gázt, azonnal vissza kellene állítani. Előfordul, hogy a rendesen fizetők is pórul járnak, ha egy társasházban egyes lakók tartozást halmoznak fel.
Így járt korábban az a férfi is, akinél két hétig szünetelt a szolgáltatás, mert a társasház egyes lakói tartozást halmoztak fel. Csak úgy tudták rendezni a helyzetet, hogy azok a lakók, akik egyébként is fizettek, még egyszer belenyúltak a zsebükbe, és kifizették a tartozást.
Ezt a helyzetet szeretné orvosolni egy kereszténydemokrata módosító indítvány, mely szerint nem lehetne kikapcsolni a közüzemi szolgáltatást a jogerős bírósági végzésig. Ahol pedig ez már megtörtént, ott azonnal vissza kellene állítani azt.
Nagy Kálmán, a módosító indítvány előterjesztője azt mondta: ezzel nem támogatják a nem fizetőket, mert bár nem lehetne olyan gyorsan kikapcsolni a gázt vagy az áramot, de a tartozást jelzálogként a lakásra terhelnék.
Nagy Kálmán szerint figyelembe kell venni azt is, ha valaki nehéz helyzetbe kerül, és ezért késlekedik a számlák kifizetésével. Hangsúlyozta: ez egy átmeneti intézkedés lenne addig, amíg nincs végleges megoldás. Hogy mi lenne a végleges, azt egyelőre nem árulta el.
Mint mondta: még dolgoznak rajta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


