Nem tettek vallomást
Cozma-ügy: Sztojka szerint "Csoki meg volt vadulva"
A Cozma-ügy hétfői veszprémi tárgyalásán a harmadrendű vádlott, a 28 éves enyingi Sztojka Iván sem tett vallomást a bíróság előtt - miként előtte az első- és a másodrendű vádlott, Raffael Sándor és Németh Győző sem.
2010.09.13 18:05MTIA szembesítések során viszont cáfolta Raffael és Németh rendőrségi vallomásának néhány részletét, sőt az ő a rendőrségi vallomásában az szerepel, hogy "Csoki (Raffael Sándor) meg volt vadulva".
A bíró ismertette Sztojka Iván rendőrségi vallomását, amely aszerint - egyezően a vádirattal - Németh Győző kezdte a verekedést, ő támadt rá "arra a magas gyerekre", azaz Marian Cozmára.
A vallomás szerint Raffael Sándor ("Csoki") és a negyedrendű vádlott, a 33 éves budapesti Pál Gábor is támadta 2009. február 8-án hajnalban, a veszprémi Patrióta lokálban Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját. Sztojka Iván vallomása szerint "Csoki ordított, teljesen meg volt vadulva". Sztojka vallotta azt is, hogy "Csoki, mint a vadállat, úgy fel volt bőszülve". A harmadrendű vádlott vallomása szerint három barátja - Raffael, Németh és Pál - lépett fel támadóan, és Cozmáék voltak védekező helyzetben. Sztojka - a vallomása szerint - nem vett részt a verekedésben, mert az alagsori bárhelyiségből felszaladt az emeletre, és az ott tartózkodó társainak bekiabálta: "gyertek, mert Csoki megvadult." Rendőrségi vallomásában szerepelt az is, hogy Németh Győző "a kocsiban rengetegszer elmondta, hogy Csoki szúrt", s ezt mindenki hallotta a kocsiban ülők közül. Vallomásában utalt arra is, miszerint az utcán is többen hallották Németh Győzőnek azt a kijelentését, hogy "Csoki szúrt".
Sztojka azt is vallotta: hajnalban a barátnőjének is azt mondta el, hogy "Győző szerint Csoki szúrt", de arról ő nem tudott, hogy valaki meg is halt.
Elmondta: ezután néhány napig rejtőzködött, ám amikor azt olvasta az újságokban, hogy "gyilkosnak állítják be", önként jelentkezett a rendőrségen.
A harmadrendű vádlottat elővezetik a Cozma-ügy tárgyalására a Veszprém Megyei Bíróságon. (fotó: MTI)
A bíróság Sztojka Ivánt szembesítette Raffael Sándorral és Németh Győzővel, ám a szembesítés eredménytelen maradt. Raffael Sándor kijelentette a tárgyaláson: "nem voltam megvadulva, nem kiabáltam". Közlése szerint az utcán is csak védekezett, mert korábban egy üveggel leütötték, ő csak menekült, és "homályosan emlékszik" a történtekre.
Németh Győző a szembesítéskor elmondta: nem igaz, hogy ő támadott rá Marian Cozmára, és ő nem tett olyan kijelentést, hogy Csoki szúrt.
Sztojka Iván a szembesítések során fenntartotta a rendőrségen tett vallomását.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait - Zarko Sesumot, a szerb és Ivan Pesicet, a horvát kézilabda-válogatott tagját - életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés bűntettének tárgyalása kedden folytatódik a Veszprém Megyei Bíróságon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


