Szegregációra buzdít a pártelnök
Vona bentlakásos iskolákba zárná a cigány gyerekeket
A Jobbik szerint a bentlakásos iskolákban történő oktatás jelenti az egyedüli működőképes eszközt a cigány gyermekek társadalmi integrálásához.
2010.09.10 13:24MTIVona Gábor, a Jobbik elnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy értékelte, a magyarországi oktatás képtelen szocializálni "cigány gyerekek nagy részét", holott a "cigány társadalmon belül jelenleg egy lefelé tartó spirál érvénysül", vagyis a "cigány családok egyre abnormálisabb mintákat" adnak át egymásnak.
A Jobbik "drasztikus, de talán egyedüliként működőképes" javaslatának lényege, hogy a cigány gyerekek az általános iskolás kortól kezdve kollégiumi formában élnének az oktatási intézményben, ahonnan a tanulók a pedagógusok által meghatározott időközönként térhetnének haza, akár egy-két hetente, vagy havonta - húzta alá a politikus.
Hozzátette: ezzel a rendszerrel egy "fordított szocializációt" is meg kell próbálni elindítani, ami alapján a bentlakásos iskolákból hazatérő gyerekek olyan alapvető dolgokra is felhívhatják családjuk figyelmét, mint például, hogy "meg kell fésülködni, meg kell mosakodni, tisztán kell tartani a házat".
A politikus hangsúlyozta továbbá, hogy szeretné, ha Szlovákiához hasonlóan Magyarországon is "komoly politikai vita" bontakozna ki a bentlakásos iskolákról. A Jobbik elnöke szerint amíg a magyar politika és oktatás továbbra sem tudott választ adni a fenti problémára, akkor a cigány gyermekek előtt továbbra is csak a "segélyből való tengődés és a bűnözés" marad egyedüli lehetséges életpályaként.
Vona Gábor mesterségesnek nevezte a szegregáció, illetve integráció hasznosságáról folytatott vitákat, szerinte ugyanis az oktatásban való integráció - a társadalmi beilleszkedéssel ellentétben - nem tekinthető célnak.
"Van ahol az integráció viszi előbbre a dolgokat, van ahol a szegregáció" - fűzte hozzá. Szerinte a bentlakásos iskolák egyértelmű előnye lenne, hogy kiszakítanák a cigány gyerekeket a felnőtté válásuk szempontjából káros családi környezetükből.
Az általa felvázolt modell példájaként megemlítette Böjte Csaba ferences rendi szerzetes hasonló, erdélyi bentlakásos iskoláját, amellyel szerinte "nagyon sok lelket ment meg a tisztességes, normális élet számára".
Vona Gábor megjegyezte: pártja ennek alapján ösztönzi, hogy egyházi támogatással indítsák el az általuk javasolt intézményeket. A pártelnök arra is kiért, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a bentlakásos iskolában tanuló gyerekek családja helyett az oktatási intézmények kapják meg az utánuk járó családi pótlékot, vagy iskoláztatási támogatást.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


