Segítenek a családjának
Agysérülés okozta a magyar katona halálát
Súlyos agysérülések okozták az Afganisztánban megsebesült, kedd reggel elhunyt magyar katona, Kolozsvári György halálát.
2010.09.07 18:40MTIEzt mondta el Grósz Andor, a budapesti Honvéd Kórház megbízott főigazgatója Hende Csaba honvédelmi miniszterrel és Benkő Tibor vezérkari főnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, az Afganisztánból hazatért katonák visszafogadó ünnepsége után a tatai laktanyában.
A megbízott főigazgató kiemelte: a zászlós mintegy tíz napon át kiemelt ellátást kapott, 24 órás orvosi és ápolási felügyelet alatt állt, a legkorszerűbb eljárásokkal próbálták őt gyógyítani. Kolozsvári Györgyöt szeptember hetedikei hatállyal posztumusz hadnaggyá léptette elő és hősi halottá nyilvánította a honvédelmi miniszter, a parancsot a visszafogadó ünnepségen hirdették ki.
Hende Csaba a sajtótájékoztatón elmondta: Kolozsvári György halálával egy négyéves és egy hétéves kislány maradt apa nélkül.
Számukra a jogszabályok szerinti támogatáson túl a miniszteri keretből is segítséget nyújt, továbbá megkérte az alakulat parancsnokát, hogy minden hónapban vegye fel a kapcsolatot az elhunyt katona családjával és támogassa őket minden lehetséges módon.
A honvédelmi miniszter a visszafogadó ünnepségen Sebesülésért Érdemrenddel tüntette ki Dani Fruzsina Luca orvos főhadnagyot és Szollár Norbert főtörzsőrmestert. Hazáért kitüntető címet vehetett át Dani Fruzsina Luca orvos főhadnagy, Dolenszky Zoltán főtörzsőrmester és Kovácsné Kittik Éva szerződéses őrmester.
Augusztus 23-án az afganisztáni Baglán tartományban támadás érte a magyar katonai konvojt. Pappné Ábrahám Judit - akit azóta posztumusz hadnaggyá nyilvánítottak - a helyszínen meghalt, hárman pedig megsérültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


