Táborba záratná őket
A Jobbik kitelepítené Miskolcról a cigánybűnözőket
Kitelepítené a cigány származású, többszörösen visszaeső bűnözőket a Jobbik Miskolcról, táborba zárná őket, és akár állampolgárságukat is megvonná - jelentette be Szegedi Márton, a párt miskolci polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón, kedden.
2010.08.24 17:52MTIA Jobbik miskolci polgármesterjelöltje szlovák, francia, olasz és finn példákra hivatkozva azt mondta: gátját lehet venni a "cigánybűnözésnek", a helyzet annyira súlyos, hogy a megye nem kis részén és Miskolc több városrészében gyakorlatilag már senki sincs biztonságban.
Szegedi Márton azt is elmondta: az MSZP után most a Fidesz is becsapta a miskolci embereket, a rendőrségnek nincs megfelelő eszköz a kezében a bűnözés visszaszorítására.
A párt miskolci alapszervezete ezért azt javasolja és képviseli - vezető önkormányzati pozícióba kerülve pedig megvalósítja -, hogy a cigánybűnözőket tiltsák ki Miskolc területéről és XXI. századi nyugat európai mintára alapozva zárják táborokba.
Az Országgyűlésnek, a kormánynak pedig azt javasolják, hogy az ilyen emberektől akár állampolgárságukat is vonják meg - hangoztatta Szegedi Márton.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


