Nem vettek nyilvántartásba a polgármesterjelöltet
Rendőrmúltja miatt zárták ki a választásból Szőcs Lajost
Elutasította Etyek község jelenlegi, független polgármesterének polgármesterjelöltként történő nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottság szerdán.
2010.08.19 18:53MTIAz érintett, Szűcs Lajos az MTI-nek elmondta, hogy a határozat ellen csütörtökön fellebbezést nyújtott be a Fejér Megyei Területi Választási Bizottsághoz. A helyi választási bizottság a szükségesnél jóval több ajánlószelvényt leadó, az októberi önkormányzati választáson ismét független polgármesterként indulni szándékozó községvezető jelölését a parlament július 22-i ülésén elfogadott, az alkotmányról szóló törvénymódosítás alapján utasította el.
Az alkotmánymódosítás nyomán nem lehetnek jelöltek a hivatásos katonák, rendőrök és nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársai, sem szolgálati jogviszonyuk alatt, sem annak megszűnése után még három évig. "Tekintettel arra a tényre, hogy Szűcs Lajos három éven belül szüntette meg szolgálati viszonyát a rendőrségen, nem indulhat jelöltként az önkormányzati választáson" - olvasható a helyi választási bizottság határozatában.
Szűcs Lajos tavaly február 1-jén, az időközi polgármester-választáson három jelölt közül nyerte el az etyekiek bizalmát; korábban az Országos Rendőr-főkapitányságon dolgozott. Mint az MTI-nek elmondta, a helyi választási bizottság olyan alkotmánymódosításra hivatkozva tagadta meg a nyilvántartásba vételét, amely csak a szerdai bizottsági ülést követő napon, azaz csütörtökön lépett életbe, s ezért személyi hatálya nem terjed ki rá. "Ilyen súlyos jogsértés álláspontom szerint semmivel nem magyarázható, célja a választási eljárásból történő jogellenes kizárásom" - jelentette ki Szűcs Lajos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


