A helyreállítás 200 milliárdba kerül
Eddig 36 milliárdot költött az állam az árvíz miatt
A kormány eddig több mint 36 milliárd forintot költött az árvíz utáni helyreállításra; az árvíz okozta kár meghaladja a 200 milliárd forintot.
2010.08.19 12:12MTIA Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság az MTI-nek azt a tájékoztatást adta, hogy az idei májusi és júniusi árvíz és belvíz összesen 200 milliárd forintot meghaladó kárt okozott; 349 lakóház semmisült meg vagy vált lakhatatlanná, ebből 317 Észak-Magyarországon, a legtöbb - 201 épület - Felsőzsolcán.
A kabinet eddig több mint 36 milliárd forintot költött a helyreállításra. Ebből 4 milliárd forintot biztosít az önkormányzatok árvízi költségeit fedező vis maior keretre, az állami szerveknek pedig 14 milliárd forintot juttatott a védekezésre. Ezek mellett a közintézmények helyreállítására 5 milliárd forintot különített el, az uniós források felgyorsításával pedig 10 milliárd forintot csoportosított át. A megsemmisült lakóházak pótlására vagy új lakóház vásárlására 3,170 milliárd forint támogatást biztosítanak.
A kormány határozatban rögzítette azt is, hogy egy ház újjáépítésére 9 millió forint állami támogatást ad legfeljebb; egy négyzetmétert 137 ezer forintból kell "kihozni". A kabinet intézkedései közé tartozik az a júliusi megállapodás is, amelynek értelmében a tíz legnagyobb magyar szállítócégből álló Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum ígéretet tett arra: a fuvarozók az év hátralévő részében Magyarországon tankolják meg járműveiket és ezzel legalább 2 milliárd forinttal növelik az állam adóbevételeit. A pluszbevételt a kormány az árvíz utáni helyreállításra fordítja.
Őszre elkészül a megrongálódott közlekedési infrastruktúra helyreállításának ütemterve, a helyreállítás teljes költsége meghaladja a 30 milliárd forintot. Ezek mellett a kormány támogatást igényelt az Európai Unió Szolidaritási Alapjától is az árvízi károk felszámolásához.
Kapcsolódó írások:
- Csordogálnak az állami pénzek az árvízi helyreállításra
- Illés: Egyes cégek az árvíz után is építenének a Sajó medrében
- "A kormány magára hagyta az árvízkárosultakat"
- Árvíz: nem győzik a munkát a biztosítók
- Árvízkárok: támogatást kap, akinek nincs biztosítása
- Csalódtak a kormányban az árvíz sújtotta települések
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


