A jövő évi költségvetésről tárgyalnak
Október végén tárgyalhatja a költségvetést a kormány
Október 27-i ülésén foglalkozhat a kormány a jövő évi költségvetésről szóló előterjesztéssel, amelynek elfogadása december folyamán várható az őszi parlamenti ülésszakra vonatkozó törvényalkotási program szerint.
2010.08.11 13:09MTIA Magyar Közlönyben kedden jelent meg az a határozat, amely az év végéig terjedő időszak törvényalkotási programjaként meghatározott kormányzati feladatok ütemezéséről szól.
E szerint a 2001-es büdzséről szóló előterjesztés és a költségvetést megalapozó törvények módosítására vonatkozó javaslat október 27-én kerül a kabinet asztalára a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztésében.
Az őszi első, szeptember elsejei ülés napirendjén a bioüzemanyagokról szóló törvényre, illetve a honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló jogszabály módosítására vonatkozó előterjesztés szerepel majd, az utolsónak tervezett kormányülésén a nemzeti értékekről és a hungarikumokról tárgyalnak majd a kabinet tagjai december 8-án - derül ki a friss kormányhatározatból.
Mint arról az MTI korábban beszámolt, a kormány - a nemzetközi szerződésekkel összefüggő törvényalkotási feladatokon kívül - összesen 42 javaslat benyújtását tervezi az őszi ülésszak során.
Ezek között szerepel a 16 százalékos szja bevezetéséről szóló adócsomag, a nemzeti eszközkezelőről szóló indítvány, a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény módosítása, a 40 év szolgálati idővel rendelkező nők öregségi nyugdíjjogosultságának megteremtésével összefüggő javaslat, a gyes és a gyed újraszabályozása, a gyes melletti nyolcórás munkavégzés tilalmának visszaállítása.
Biztosítanák, hogy 2011. január 1-jétől megkezdhessék működésüket a megyei kormányhivatalok és több, nemzetpolitikai vonatkozású jogszabály változtatását is tervezik - például a Szülőföld Alapról, illetve a szomszédos államokban élő magyarokról szólót -, hogy a határon túli magyarok támogatását egységes rendszerbe foglalják.
Az új Polgári törvénykönyv a kabinet szándékai szerint 2013. január 1-től egységesen lép majd hatályba, az erről szóló javaslat parlamenti elfogadásánál decemberrel kalkulál a kormány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


