"Panasszal éltem - elutasították"
MSZP: visszaél-e hivatalával Orbán Viktor?
Meggyanúsítja-e az ügyészség hűtlen kezelés és hivatali visszaélés elkövetőjeként Orbán Viktor miniszterelnököt és kedvezményezettjeként Győri Enikő európai parlamenti képviselőt, és kéri-e az Országgyűléstől a kormányfő, az Európai Parlamenttől pedig Győri Enikő kiadatását? - kérdezte Szabó Zoltán, az MSZP ügyvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
2010.08.09 12:10MTIA szocialista politikus annak kapcsán firtatta ezt, hogy Győri Enikőt szeptember 1-jén nevezik ki a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkárának, akkor mond le az európai parlamenti képviselői mandátumáról, addig pedig kijelölt államtitkárként tevékenykedik.
E munkakör állami vezetői beosztásnak számít-e és a kormány ehhez ad-e fizetést, apparátust? - vetette fel Szabó Zoltán.
Emlékeztetett: Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros polgármesterét az ügyészség egyebek mellett azért is meggyanúsította hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel, mert számára az önkormányzat - országgyűlési képviselői munkájának segítésére - egy mobiltelefon ingyenes használatát engedélyezte, és kedvezményezettként ugyanezen bűncselekményekkel meggyanúsította őt is az ügyészség.
A gyanúsítás ellen panasszal éltem, mert szerintem a polgármester egyik vádat sem valósította meg, de panaszomat az ügyészség, mint meglapozatlant, elutasította - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


