Verhetetlenek voltak a győri diákok
Leszerepeltek a budapestiek a felsőoktatási felvételin?
A dunántúli megyék diákjai taroltak az egyetemi, főiskolai felvételin, az érettségin is verhetetlennek bizonyultak a győriek - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
2010.08.07 09:15Magyar NemzetA Győr-Moson-Sopron megyei diákok kerültek be a legjobb, a Békés megyeiek a legrosszabb arányban a felsőoktatásba – derül ki a lap által a felvételi adatok alapján összeállított toplistából.
Bár Budapestet tartják az ország szellemi központjának, a sikeresen felvételizők számarányát tekintve a fővárosi fiatalok csak a középmezőny hátsó részében végeztek, az államilag finanszírozott helyeket vizsgálva pedig sereghajtók - írja a lap.
A Győr-Moson-Sopron megyéből felvételiző diákok 75 százaléka került be egyetemre, vagy főiskolára a rendes felvételi eljárás során, az arány magasabb a 70 százalékos országos átlagnál.
Budapest a húszas lista 13. helyét szerezte csak meg, 69,2 százalékos eredménnyel.
Az Oktatási Hivatal statisztikáiból az is kiderül: középszinten mindhárom kötelező érettségi tantárgyból, emelt szinten pedig matematikából és történelemből utasították maguk mögé az egész országot a Győr-Moson-Sopron megyei diákok - írja a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


